Araszkák ülnek az ágvégeken, Pohókok surranak a zizegő fű között, és a fakérgek között Bújkászok várják a teljes besötétedést, hogy szárnya keljenek. Ennek az őszi lepketársaságnak is vannak különlegességei. Egyiküket Fiumében fedezték fel 1825-ben, és tudományos neve Persomena caecigena. Ennek nyomán magyarul Vaksi Pávaszemnek kellene hívnunk (a caecigena jelentése: vakon született), de hát hogyan lehet egy Pávaszem vaksi? Viszont a lepke szárnyának külső részei szép rózsás árnyalatúak, sőt, a szárnyakon díszlő pávaszemrajzolat maga is rózsaszínű. Legyen hát most a magyar neve Rózsás Pávaszem. Mivel Fiumében találták először, még mind a mai napig sok szakkönyvben úgy jegyzik, hogy Magyarországon is előfordul. Pedig ahhoz, hogy találkozzunk vele, le kell utaznunk legalább a horvát Fruska Goráig, ahol az ottani tölgyesekben már honos. Csak éjjel repül. A száraz, bozótos területeket kedveli, ahol hernyójának fő tápnövénye, valamilyen tölgyféle is található. A lepkék nem táplálkoznak, a rájuk jellemző pödörnyelv csökevényes. Dundi testükbe elég energiát mentenek át hernyókorukból ahhoz, hogy a nedves, hideg levegőben is repülni tudjanak. A hím sötétedés után rögtön szárnyra kap, de előtte még az avarban vagy alacsonyabb ágakon ülve szaglásra használatos fésűszerű csápjait felemelve keresi a nőstényt eláruló illatot. Ha megérezte, azt az irány veszi fel, ahonnan érzi. Hihetetlenül hangzik, de több megfigyelés is bizonyította már: a Pávaszem hímek több kilométer távolságból is pontosan megtalálják nőstényüket. Párosodás után a nőstény lerakja közel száz, apró, szögletes, kemény burkú petéjét. Ezek telelnek át. A kis hernyók a tavasz beköszönte után, rügyfakadás körül kikelnek, főként tölgylevelet fogyasztanak, többször is vedlenek. Egy-egy vedlés után bőrük rajzolata és színe egészen megváltozik, követve a köröttük levő növényzet változásait. Az utolsó vedlésű hernyó már olyan zöld színű, oldalán világos sávval, ami megtévesztésig hasonlít a tölgylevélre. Avatatlan szem nem is veszi észre. Ezután, akárcsak rokonai, kemény gubót sző a farepedésbe vagy az ág hónalja alá, és ott várja a fagyok beköszöntét, de már báb alakban. Amikor a Rózsás Pávaszem repülni kezd, az énekesmadarak már elrepültek délre vagy behúzódtak a városokba. A pelék és a kis pockok nyugovóra tértek. Szóval erre a lepkére senki se vadászik az erdőn. Miért rejti el magát az éjszakában? Miért jó neki éjjel, a hidegben fagyoskodnia, mikor minden veszély nélkül élvezhetné a vénasszonyok nyarát? Ezt kérdezem én is tőle, amikor tenyeremben tartom, és látom, milyen komolyan szaglássza a levegőt, és keresi a megfelelő irányt. Aztán magamba nézek, és megkérdezem, most már magamtól: miért félsz a fényes nappalban, miért nem örülsz a napvilágnak, és hogyhogy nem ismered fel a helyes irányt, amit Jézus mutat neked?
