A keresztény ember csak az Isten képmásává válva tud igazán ünnepelni. A mások iránt megnyilvánuló szeretetünk az ő műve bennünk. Tőle jön és hozzá tér vissza, mert amikor embertársainkat szeretjük, Istent szeretjük viszont. Ez a szeretet teremt közösséget Isten ingyenes ajándékaként, s ez az emberi közösségekben a keresztények konkrét szeretete.
Napjainkban minden az egyéni boldogulásról szól. Azt mondjuk jónak, ami hasznos, s azt mondjuk célnak, ami profit. Mintha le akarnánk bontani a lélek tükrét. Elhomályosítani a másikért is kiáltó tevékeny szeretet látását és cselekedetét, pedig csak utasok vagyunk azon az úton, amit történelemnek, üdvtörténetünk útjának nevezünk.
Húsvét van. A feltámadás nagy eseményének missziója és küldetése. Egy célorientált életprogram megvalósíthatóságának lehetősége, hogy Krisztus feltámadásában alakíthassuk a magunk és egymás életét. Küldetés, hogy benne ismerjük fel földi életünk célját. Bizonyosság, mert a feltámadás örömében nincs reménytelen helyzet egyetlen közösség, egyetlen ember vagy nép számára sem.
„A régi megszűnt, valami új valósult meg” – írja Szent Pál a korintusiaknak. Jézus feltámadása nem az élet meghosszabbítása, nem a régi vagy a mai énünkkel való újraéledés, hanem feltámadásunk reményének s egykor az Istennel történő valóságos találkozásunknak a záloga.
Kívánom, hogy napjaink különösen súlyos szociális helyzetében legyen a karitász az első ajtó, ahonnan problémáinkra nemcsak választ, hanem megoldást is kaphatunk mindazok számára, akiknek érték az élet értelme.
A szerző a Katolikus Karitász országos igazgatója
