Vészjósló zenére, lassan gurul be a végtelen országutakhoz szokott személyautó egy amerikai kisváros bankjának parkolójába. A sivár, sík vidék többségében földszintes, világos színű házai között vezeti a kamera a néző tekintetét. A texasi Midlands Bankhoz éppen akkor érkezik meg az egyik alkalmazott, amikor a már említett autó bekanyarodik az épülethez, benne két fiatal férfival. Lassan változó képsorok követik az asszonyt az épület bejáratához. Majd az ajtónál símaszkban hirtelen ott terem a két ember, és pisztolyt szegeznek rá, betörnek a bankba.
Így kezdődik A préri urai (Hell or High Water) című amerikai film, amely 2016-ban készült. Csak az HBO-on játszották, a mozik még nem mutatták be nálunk. Nem mondhatnám, hogy nagy reményekkel ültem le megnézni a filmet, amelyet egy barátom ajánlott a figyelmembe. Azonban már az elején megfogott a szuggesztív zene, a vonós hangszer bús, borongós, mély értelmű, fájdalmas hangja.
Valóban az amerikai prérin vagyunk, találó a magyar cím. Nevada, Arizona, Texas kietlen, sivatagos pusztaságai jutnak az eszünkbe a szó hallatán. Az amerikai mítosz, a vadnyugat távoli hegyei és síkságai mindig is megragadták a filmesek és a nézők képzeletét. A western az 1960-as években élte virágkorát. Időnként persze ma is feltámasztják, készülnek is e műfajban többségében közepes színvonalú filmek, ám Sergio Leone úgynevezett spagettiwesternjei után nehéz újakat csinálni.
A mostani film, A préri urai, a jelenben játszódik. A szereplők nem tehénhajcsárok, hanem a mai világ mindenre elszánt vagányai, akik már nem lóháton, hanem autóval járnak. Az ember nem hinné, hogy lehet még újat mondani ebben a műfajban. Ám A préri urai azt bizonyítja, hogy nagyon is lehet. Egy nem túl bonyolult, de pergős történettel, hozzáértő rendezéssel, jó színészekkel és mai mondanivalóval.
A film világát meghatározzák a vadnyugat mai képei: mindenfelé rozsdás teherautókat, lerobbant traktorokat, elhagyott farmokat, ócskának látszó, de működő csőrös olajkutakat látni, az utak mente valóságos rozsdaövezet.
A két testvér nem szokványos bankrabló, akinek mindig több pénz kell. Anyjuk halála után próbálják megmenteni földjüket a Midlands Banktól, hogy ne veszítsenek el mindent. A birtokon ugyanis olajat találtak, ezért szemet vetett rá a bank. Nyomorúságukban kezdenek el rabolni, mindig csak egy kevés pénzt, néhány ezer dollárt, kis címletekben.
„Nem magától lopunk, hanem a banktól. Na, húzzunk! Elnézést a kellemetlenségért!” – hangzik el a filmben, amikor éppen rablás után távoznak egy helyről.
„Olyanok vagyunk, mint a komancsok, öcskös. Lecsapunk, ahol akarunk, és lohol utánunk egész Texas” – mondja Tanner, a börtönviselt testvér, akit Ben Foster alakít. Toby (Chris Pine) elvált ember, és nem akarja, hogy a gyerekei olyanok legyenek, mint ő meg a fivére. Tanner ugyanis megölte az apjukat, tíz év börtönt kapott érte.
A film fontos szereplője Marcus Hamilton (Jeff Bridges), a seriff, aki éppen nyugdíjba készül. Társa az indián származású Alberto Parker (Gil Birmingham). Az ő kettősük legalább olyan érdekes a néző számára, mint a két testvéré. Marcus érezhetően nem sokra becsüli az indiánokat, egyfolytában „húzza” a társát: „Szerencsére van egy félvér társam, aki majd jól megbosszul, ha sikerül addig józannak maradnia, mert szeretik ám az indiánok a piát.” Egy másik alkalommal meg azt kérdezi tőle: „Veszel nekem is valamit? Éhen halok. Itt nincs bölényhús. Félig mexikói vagyok ám! Majd kapsz mexikói sertést, ha végzek az indiánusokkal. De még van egypár” – mondja. Kemény beszéd ez!
Megrendítő az a beszélgetés is, amely a fiatalabb bankrabló és a fia között zajlik: „Nagyanyád meghalt, az öcséddel nektek adom a tanyát, voltál ott. Emlékszel rá?” „Mit csináljak egy tanyával?” – kérdezi a fiú. „Csak ne add el! Olaj van alatta! Az öcséddel többé nem lesz gondotok a pénzre. Majd hallasz mindenfélét a nagybátyádról meg rólam. Te más legyél. Érted?” „Bármit is hallok, nem hiszem” – mondja a fiú, az apja pedig így válaszol: „Hidd csak el. Megtettem. De te máshogy csináld!” Egy eltűnőben lévő nemzedék bűntudata szól belőle.
Persze a dolgok sohasem úgy alakulnak, ahogyan eltervezzük, és így történik itt is. Az egyik bankrablásnál két ember meghal, eldurvul a helyzet. A két fivérnek menekülnie kell. A helyi lakosok üldözőbe veszik őket. A fiatalabb, Toby, megsebesül, de sikerül eltűnniük üldözőik elől. Az útkereszteződésnél elválnak útjaik, Toby viszi a pénzt, amely most már elégnek bizonyul, Tanner pedig továbbhajt, felveszi a harcot a nyomában érkező rendőrökkel…
Rövid, tömör párbeszédek, semmi sallang, semmi felesleges mellékszál. Lényegre törő forgatókönyv készült a filmhez. Jeff Bridges remekül alakítja az öreg rangert, a magyar hangja is tökéletes, Papp János elképesztően rekedtes hangot kölcsönzött a figurának.
A zenét Nick Cave szerezte a maga kissé szomorkás, mégis lendületes stílusában, a dalokat Warren Ellis híres amerikai countryénekes énekelte fel.
