Minden a határok feszegetéséről, a közösség felszabadító erejéről szól, és persze a szerelemről. Az első csók; a szalagavató, amelyen senki sem azzal táncol, akivel valójában szeretne – Chbosky friss és könnyed rendezésének köszönhetően mindez elragadó spontaneitással elevenedik meg a vásznon. Habár röpködnek a sikamlós poénok, a film humora nem vulgáris, sőt intelligensen jeleníti meg a serdülők csapongó lelkivilágát.
Minden kamaszfilm legkényesebb pontja a hangulat. Az Egy különc srác feljegyzései kitűnően hozza a nyolcvanas–kilencvenes évek kazettaválogatás-cserélgetős világát, s ebben partnerekre talál a színészek alakításaiban is: Logan Lerman finoman és pontosan játszik, Ezra Miller stílusosan lázadó ficsúrként fergeteges, Emma Watson pedig bebizonyítja, hogy a Harry Potter-sorozat eminens, kissé merev Hermionéja végleg a múlté. A filmet a kétharmadáig jóleső mosollyal nézzük, ám akkor elkomorul a kép, s a történet komoly, megrendítő drámába fordul át, ugyanis főszereplőink mindegyike súlyos titkot rejt a harsány kamaszkedély felszíne alatt.
Minden ilyen film valójában egykorvolt tiniknek szól édes-bús nosztalgiával, s ez jelen esetben sincs másképp. Miközben a történet képei még itt peregnek bennem, a pillanat mámorát újraélve a sztori kulcsdalát, David Bowie Heroesát hallgatom. Ám nem az eredetit, hanem a harminchárom évvel későbbi, szimfonikussá szelídült feldolgozást, Peter Gabriel fátyolos énekével. Öregszem.
