Nemcsak a kifejezés, hanem a szentelés érvényességéhez szükséges egész könyörgés (a szentség formája) utal arra, hogy a papi életszentség megvalósulásában a Szentléleknek konstitutív szerepe van. Tehát a Szentlélek az, aki az egyházi rend szentségének kiszolgáltatása által meghatározza a keresztény ember egyházban betöltött szerepét, és kegyelmet ad a szolgálat hűséges teljesítéséhez. A trentói (tridenti) zsinat így fogalmaz: „A szentelés a Szentlelket adja, és ezért nem hiába mondja a püspök: vedd a Szentlelket; kitörülhetetlen jegyet nyom a lélekbe, és azért, aki egyszer pap volt, nem lehet laikussá” (DS 1774). J. Nocke teológus meghatározása szerint „a papszentelés a szolgálatba vétel és e szolgálatra szóló Lélek-adás szentsége” (vö. A dogmatika kézikönyve, 373). A Biblia szerint nemcsak a felszentelés, a küldetés teljesítése, hanem már a jelöltek kiválasztása is a Szentlélek segítségével történik. A Szentírás megfogalmazása szerint Jézus mennybemenetele előtt „a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak” (ApCsel 1,2) adta a küldetést. Szent Pál így figyelmezteti az efezusi egyház elöljáróit: „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt ennek élére elöljárókul a Szentlélek, hogy igazgassátok Isten egyházát” (ApCsel 20,28). Az apostolok kiválasztása, a küldetésre való felkészítés és az ahhoz szükséges „hatalom” átadása már húsvét, illetve pünkösd előtt megtörtént, de csak a pünkösdi Lélek tette alkalmassá az apostolokat arra, hogy az evangélium hűséges tanúivá legyenek. Jézus kifejezetten kérte az apostolokat, hogy a Szentlélek kiáradásáig ne távozzanak Jeruzsálemből (ApCsel 1,14). Tehát nemcsak az adottságokon és a képességeken múlik a papi szolgálat eredményessége: csak „a Lélek erejében” (Lk 4,14) lehet Krisztusról hatékonyan tanúskodni. Ezért mondja az apostol: „Ő tett minket alkalmassá arra, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a léleké” (2Kor 3,6). Aranyszájú Szent János szerint „a pap itt, a földön végzi ugyan hivatását, de a mennyei rendekkel van egy sorban, éspedig teljes joggal. Mert sem ember, sem angyal, sem arkangyal, sem valamely teremtett hatalom, hanem a Vigasztaló rendelte ezt a szolgálatot… Jöjj ide, és ami itt történik, azt nemcsak csodásnak, hanem minden csodánál nagyobbnak fogod látni! Itt áll a pap, és nem a tüzet, hanem magát a Szentlelket hozza… (Apapi méltóságról, 3.4). A kézrátétellel, vagyis a Lélek átadásával, a hivatalos küldetés átruházásával válik képessé egy ember arra, hogy „Krisztus személyében” (Lumen gentium 21.) cselekedjék. A papok arra kaptak meghívást és küldetést, hogy folytassák Krisztusnak, az egyetlen és legfőbb pásztornak az egyházban való jelenlétét azáltal, hogy életstílusát megvalósítva láthatóvá teszik őt a rájuk bízott nyáj körében. „A Szentlélek sajátos kegyelme ebben a szentségben a Krisztushoz, a főpaphoz, tanítóhoz és pásztorhoz történő hasonulás kegyelme, hiszen a fölszentelt személy az ő szolgája lesz” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1585). A Szentlélek a „szentség Lelke” (Róm 1,4), akit Krisztus küldött, hogy megszentelje az egyházat és minden egyes hívőt. Az egyházatyák a Szentlélek istenségének igazolására is gyakran hivatkoztak a Lélek megszentelő erejére:
„Ha a Szentlélek teremtmény volna, hogy volna képes megisteníteni bennünket” – tette fel a kérdést Szent Atanáz. Ezt a gondolatot hangsúlyozza a II. vatikáni zsinat is, amikor azt mondja, hogy az egyház szentsége „a kegyelemnek azokban a gyümölcseiben nyilvánul meg, amelyeket a Szentlélek érlel a hívekben” (LG 29). Minden keresztény alkalmas arra, hogy az életszentség gyümölcseit teremje a Lélek által, de a papnak különleges módon is szüksége van Isten Lelkére, hogy megszentelje a rábízottakat. Mindenkinek, de főképpen a papoknak szükségük van „az erősség lelkére”, amely segít abban, hogy állhatatlanságunk és gyengeségünk ellenére is képesek legyünk megtartani Isten törvényét. A „szentség lelke” szentté tesz bennünket, és biztosítja az embernek a szent Istennel való kapcsolatát. A jézusi ígéret birtokában (Jn 14,16-17) a pap tudja, hogy a Szentlélek hatékony ereje mindig vele lesz: azért, hogy önmagát szeretetből oda tudja adni mások üdvösségéért.
