Például azért, mert így igazi örömkönyv született: a magyar táncház-mozgalom létrejöttének negyvenedik évfordulóján megjelent kötet minden sorából süt a szerény, őszinte tisztelettel vegyes lelkesedés. Jávorszky a felütésben azt is bevallja: nem törekedett sem a tudományos alaposságra, sem a teljességre. Ez újabb erénye a könyvnek, hiszen szűk körnek szóló szakmunka helyett közérthető stílusú, olvasmányos krónikát tarthatunk a kezünkben: amellett, hogy felvázolja a magyar népi kultúra urbánus virágzásának alapvonásait és főbb irányait, nyíltan vállalja befejezetlenségét; azt, hogy a világörökséggé nyilvánítás gesztusa vagy a negyvenedik évfordulón meghirdetett Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő méltatása csupán a könyv végpontja, a mozgalomé semmiképp.
No de kezdjük az elején. A szerző a táncház-mozgalom hetvenes évekbeli felvirágzását egyértelműen Bartók és Kodály örökségének tulajdonítja, ám nem feledkezik meg a kevésbé ismert úttörőkről, akik ahelyett, hogy múzeumba zárták volna népi kultúránkat, készséggel Sebő Ferencék mellé álltak, hogy élő hagyományként, mindennapi betevőként használják. A hőskor ecsetelése közben Jávorszky finom egyensúlyérzékkel mutatja be a mozgalom fejlődése során felmerülő dilemmákat. Autentikusság vagy továbbgondolás? Népnevelés vagy szórakoz(tat)ás? Elitképzés vagy tömegmozgalom? Minden tánccsoport, hagyományőrző együttes vagy zenekar más és nem feltétlenül fekete-fehér válaszokat ad erre élete során. A generációváltások tovább formálták a mozgalmat, amely mély beágyazottságának és önkéntes jellegének köszönhetően a rendszerváltással beköszöntő folyamatos pénztelenséget is túlélte. A felépítésében szerzőnk korábbi, Sebők Jánossal közösen írt rocktörténeti munkáit követő könyv nagy értéke, hogy a lehető legszélesebb spektrumot igyekszik olvasója elé tárni: szó esik a mozgalom szórványmagyarság-megtartó erejéről, népzenénk japán sikertörténetéről, a Fonó Budai Zeneház és a Hagyományok Háza születéséről, az ír, a balkáni, a cigány folk és a klezmer térhódításáról, a folkkocsmák felfutásáról, és természetesen a világzenei színtér legújabb, magyar vonatkozású fejleményeiről. Szinte már szédítően színes a kép, melynek felfestése során Jávorszky szerencsére nem ítélkezik, inkább bemutat, sejtetve a lehetséges zenei távlatokat.
Nem könnyű szívünknek kedves témát kerek egésszé fogalmazni – tán ezért haboztam önkéntelenül, hogy erről a nagyszerű könyvről írjak. Pedig több apropó is kínálta magát: Halmos Béla halála a szomorúak, a Fölszállott a páva újraindulásának bejelentése az örömteliek közé tartozott. Bárhogy is, a magyar táncház-mozgalom – érje bár tragikus veszteség vagy megható elismerés – rendületlenül él, s akár a mezei vadvirág, kipusztíthatatlanul belenőtt kultúránkba. Jávorszky Béla Szilárd kitűnő könyve impozáns számvetés, ám ne feledjük: a mi dolgunk az ültetés, a növekedést Isten adja. S jól van ez így.
