A növekedés határai

Egyre sürgetőbbé vált megérteni a környezet gazdasági és társadalmi értékét, és új alapokra helyezni a fejlődés társadalmi és közgazdasági értékmérőit. A környezetszennyezés folyamata annál veszélyesebb, minél kevésbé érzékelhető a mindennapjainkban. Ki veszi észre a biológiai sokféleség csökkenését, és kinek van közvetlen tudomása arról, hogy milyen gyorsan tűnnek el értékes talajaink, és mekkora veszélyben van vizeink minősége? Késleltetett az észlelés minden olyan dohányzó ember esetében is, aki talán csak harminc év után érti meg, hogy mégsem kellett volna cigarettázni.



A környezet- és természetvédelmi társadalmi mozgalmak a XX. század hatvanas éveinek második felében kezdtek kialakulni, elsősorban az akkori fejlett világban. 1970. április 22-én tartották meg az első Föld napja rendezvényt az Egyesült Államokban. A főszervező Denis Hayes egyetemi hallgató volt. A média nagy segítséget nyújtott az esemény népszerűsítéséhez, aminek eredményeként az USA-ban húszmillió ember vett részt a különböző rendezvényeken, felvonulásokon, tiltakozva a környezet romlása miatt. Ehhez a dátumhoz kötjük az úgynevezett modern környezetvédelmi mozgalmak szervezett megjelenését. Az USA-beli kezdeményezés lassan átterjedt a világ más országaira is. Hazánkban az első alkalom után húsz esztendővel lehetett szabadon ünnepelni a Föld napját. Az ENSZ egyik szakosított szervezete, az UNESCO többévi előkészítés után, 1970 októberében fogadta el az Ember és bioszféra (Man and Biosphere – MAB) programot. Már ekkor nyilvánvaló volt, hogy környezetünk megóvása az egyik legaktuálisabb gazdasági, társadalmi és tudományos probléma, s nyilvánosságra hozták, hogy az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciát szervez 1972-ben.

A Római Klub a radikálisan gondolkodó európai értelmiségi elit vitafórumaként 1972-ben jelentette meg Dennis L. Meadows és munkatársai A növekedés határai című korszakalkotó, azóta is meghatározó jelentését. E dokumentum tanúsága szerint arra a következtetésre jutottak, hogy a világ korlátozott termőföldkészlete nem lesz képes kielégíteni a növekvő népesség egyre fokozódó igényeit, és ez a XXI. század közepére teljes válságot okozhat; katasztrofálissá válik a környezet elszennyeződése, kimerülnek a természeti erőforrások, csökken a nem megújuló erőforrásokon alapuló termelés. Dennis L. Meadows, Donella H. Meadows és Jorgen Randers A növekedés határai – harminc év múltán című könyve a 2005-ös Föld napjára magyarul is megjelent. A helyes út kiválasztása a szerzők szerint alapvetően tőlünk függ. Ha a növekedés határait, egy fenntarthatóbb életvitel kívánalmait nem korlátnak és nem rémisztő fenyegetésnek tekintjük, hanem lehetőségnek egy organikus, kiegyensúlyozott világ felé, akkor még időben tudunk cselekedni.

A jelenlegi tudományos becslések szerint óránként vesztünk el egy fajt (ez tízezerszerese a természetes kihalási rátának!). Az évszázad feléig bolygónk lélekszáma megközelítheti a 9,3 milliárdot, és a 2050-re kialakuló nagyobb népesség intenzívebb mezőgazdasági termelést igényel. Tehát addigra négy–tízszeresére kell növelnünk az erőforrás-hatékonyságot!
Úgy gondolom, hogy a rémisztő, sokszor világvégét jósoló forgatókönyvekre is van megoldás. Ne ijedjünk meg, de ne is dőljünk hátra, ne gondoljuk, hogy a globálisnak mondott gondokon nem lehet segíteni! Minden embernek, tehát nekünk is részt kell vállalnunk e problémák megoldásában. De nem lehet mindent előre látni és egyszerre megoldani. Elég, ha csak a következő változtatást tervezzük és tesszük meg.