Fotó: Kissimon István
A kongregációt az Isteni Ige Társasága alapítója, Janssen Szent Arnold hívta életre Stollenwerk Boldog Mária Ilonával és Stenmanns Boldog Jozefa Hendrinával közösen. A rend női ágának megalapításában fontos szempont volt, hogy a misszióban a nők bizonyos területeken jobban meg tudják szólítani az embereket. Mely területekről van szó?
– Az a gondolat, hogy a misszióban szükség van nővérekre is, már akkor kísérte Szent Arnold atyát, amikor a férfi missziós rend megalapításáról gondolkodott. 1874-ben, egy évvel az Isteni Ige Társasága létrejötte előtt azt írta a maga által szerkesztett Jézus Szíve Kis Hírnöke című újságban: a misszióban szükség van a nővérekre, egyrészt mert nem tekintik őket annyira a gyarmati hatalmak képviselőinek, mint a férfiakat, így könnyebben elnyerik az emberek bizalmát és jobban meg tudják szólítani őket, másrészt pedig mert könnyebben eljutnak a lányokhoz, s ezáltal leendő keresztény anyákat nevelhetnek, és hozzájárulnak a keresztény családok alakulásához, melyek nélkül nem lesznek helyi papi és szerzetesi hivatások, amelyektől pedig a helyi egyház fejlődése és élete függ. Amikor az első verbita misszionáriusok elmentek Kínába, azt tapasztalták, hogy az ottani szokások nem engedik, hogy a lányokat és a nőket tanítsák. Abban az időben néhány fiatal nő jelentkezett Arnold atyánál, akik missziós nővérek akartak lenni. Janssen Arnold Isten jelét látta ebben, és létrehozta a kongregációnkat. Tizenöt évvel a rend alapítása után már kilencven nővér dolgozott a misszióban, ahol iskolákat, óvodákat, kórházakat és gyermekotthonokat vezettek.
Mondhatjuk, hogy Janssen Szent Arnold már akkor tudatában volt annak, amit száz évvel később II. János Pál pápa a Mulieris dignitatem című, a nő méltóságáról és hivatásáról szóló apostoli levelében (1988) „női géniusznak” nevezett.
Melyek azok a tulajdonságok, női vonások, amelyekre szükség van a misszióban és a világban?
– Mindazokra a tulajdonságokra szükség van, amelyek az Istentől kapott hivatásból fakadnak. A nő arra hivatott, hogy befogadja és továbbadja az életet, hogy önzetlen ajándékká váljon mások számára. Azt a különleges módot nevezi II. János Pál „női géniusznak”, ahogyan a nő ezt megvalósítja.
Nagyon sok szép adottságot írt bele Isten a nő természetébe. A világban sem csak a nő fizikai anyaságára van szükség, hanem mindenek – előtt a lelki anyaságára, hogy gondoskodjon mások érzelmi, erkölcsi és lelki életéről. Szükség van az önzetlenségére, a gyengédségére, az élet oldalán állására, az együttérzésére, az érzékenységére mások szenvedése iránt, az embertársaival való törődésére, a kapcsolatteremtő képességére s legfőképpen arra, hogy másokért tud élni. Mindez nemcsak a családban valósítható meg, de az emberi kapcsolatok valamennyi területén, a különböző hivatásokban. Hiszen akinek nincs férje, vagy nem lehet gyermeke, az is nő, és mindig nő marad.
Van egy olyan képzet, mely szerint annak az embernek, aki egyházi pályára lép – legyen pap, férfi vagy női szerzetes –, bizonyos értelemben le kell mondania férfiúi, illetve női tulajdonságairól. Mit jelent nőként missziós szerzetesnek lenni?
– Amikor beléptem a kongregációba, gyakran hallottam az idősebb és tapasztalt nővérektől, hogy először embernek kell lenni, majd nőnek, s csak ezután lehet valaki jó szerzetes. Nagyon nagy bölcsesség van ebben a mondatban.
A nőiesség és a férfiasság Isten ajándéka. A mi feladatunk megismerni, elfogadni és használni ezt az ajándékot. Csak akkor vagyunk képesek megszentelt életet élni, amikor teljesen elfogadjuk nőiességünket vagy férfiasságunkat.
Erről szól a konstitúciónk is, amelyben azt olvassuk, hogy az Istennek szentelt szüzességben élt élet saját természetünk és tulajdonságaink teljes elfogadását követeli. A szerzetesnek önmagának kell maradnia. El kell fogadnia magát és mindazt, ami belőle fakad: amit érez és amire vágyik, és mindezt Istenre bíznia.
Fiatal szerzetesként egy időben féltem a nőiességemtől, féltem önmagam lenni. Nagyon sokat segített nekem egy történet János evangéliumából, amikor Mária, Lázár testvére drága olajjal megkente Jézus lábát és megtörölte a hajával (vö. Jn 12,1–8). Ez igen nőies gesztus volt, de Jézus nem utasította el. Annak pedig, akinek nem tetszett Mária viselkedése, azt mondta: „Hagyd békén!” Elmélkedve ezen a szövegen, megértettem, hogy Jézus teljesen elfogadja a nőiességemet, megengedi, hogy önmagam legyek, s ez segített megértenem és megszeretnem a nőiességemet.
Stollenwerk Boldog Mária Ilona egyik mondata jól kifejezi, mit jelent nőként missziós szerzetesnek lenni: „Az egész életemet és az egész szeretetemet az evangélium szolgálatára akarom szentelni.” Minden nő hordozza magában a vágyat, hogy a másik emberért éljen, hogy teljesen odaadja magát ajándékként valakinek. Mi, missziós nővérek egész életünket és egész szeretetünket az evangélium hirdetésének akarjuk szentelni, és azoknak, akikhez Isten küld minket.
A rend lelkiségének része, hogy feladatuknak tartják „kinyilvánítani Isten női arcát a világban”. Mit jelent ez?
– A férfi és a nő – mindketten Isten képmásai (vö. Ter 1,27), és kinyilvánítják Isten arcát a világban, de mindketten a maguk módján. A kultúrákban nagyon mélyen gyökerezik, hogy Istent férfiként ábrázoljuk, de tudjuk, hogy Isten nem csupán férfi. Már I. János Pál pápa beszélt arról egy általános audiencián, hogy Isten, amellett, hogy atya, anya is.
Nagyon szépen fejezte ezt ki Rembrandt A tékozló fiú hazatérése című festményén. Az apa magához öleli hazatérő fiát. Az ölelő két kéz ábrázolása azonban nem egyforma: az egyik nagy, erős, apai, a másik kisebb, gyengéd, anyai kéz. Isten az apa és az anya szeretetével szeret minket. És e kettő, a férfi és a nő arca Istenben tökéletesen egyesül. Nőként Isten női arcát nyilvánítjuk ki a világban, azaz női tulajdonságaink, női karizmáink, „női géniuszunk” által mutatjuk meg Istent.
Milyen Isten női arca?
– A Biblia több helyen összehasonlítja Isten szeretetét az édesanya szeretetével. Például Izajás könyvében olvassuk: „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja- e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad” (Iz 49,15). Máshol pedig azt: „Mint akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket; Jeruzsálemben leltek vigasztalást” (Iz 66,13).
Isten arcának édesanyai vonásai vannak: az anya szeretetével szeret minket, mindig nyitott az élet befogadására, mindig kész védeni az életet. Ez a szeretet gyengéd, megbocsátó, mindenét kész odaadni a gyermekeiért, képes önzetlen ajándékká válni, másokért élni.
Talán jobban érthető mindez, ha másfelől közelítjük meg: Mit mond nekünk Isten magáról a nő által? Ezt a kérdést teszi fel John és Stasi Eldredge Elbűvölő című könyvében, amelyben a női szív titkaival foglalkozik. (Magyarul még nem jelent meg a könyv, melynek eredeti címe: Captivating, Unveiling the Mystery of a Woman’s Soul. Férfiakról szóló párja a Wild at Heart, Discovering the Secret of a Man’s Soul címet viseli.) A szerzők abból indulnak ki, hogy Isten azért adta nekünk a nőt, mert ezzel mondani akart valamit magáról, méghozzá a nő szívében rejtőző vágyak által. A nő szeretetre és közeli kapcsolatra vágyik – Isten szeretettel teli, közeli kapcsolatra vágyik velünk. A nő vágyik arra, hogy megossza életét valakivel, és társa legyen valakinek – Isten meg akarja osztani velünk saját életét, és társunk szeretne lenni.
A nő törekszik arra, hogy szép legyen, és hogy valaki felfedezze a szépségét – Isten azt akarja, hogy megismerjük őt a teremtett világ szépségén keresztül. A nő sem hiába szép: Isten szépségét tükrözi, amely elbűvölő, és amelynek megváltó ereje van. Ezért a nőnek szabad, sőt kell is szépnek lennie, hiszen ennek fontos jelentése van.
Ez a könyv nagy hatással volt rám, segített újra felfedezni a nőiességemet: a szépségét, az értékét és a méltóságát.
Nem okoz néha akadályt a misszió során, hogy Istent férfiként jelenítjük meg? Mi az, amit más kultúrákból tanulhatunk Isten női vonásairól?
– Tudjuk, hogy a szülőképünk meghatározza az istenképünket is. Ha Istent csak férfiként jelenítjük meg, akkor az adott kultúra, illetve az egyes ember apaképe jelentősen befolyásolja az istenképet. Azokban a kultúrákban, ahol a férfi szerepe elnyomó, illetve ha valaki gyerekként nem tapasztalja meg a családban az apai szeretetet, az rossz hatással lesz az istenkapcsolatára.
Isten női arca a misszióban olykor jobban látszik, mint a mi kultúránkban. Például a dél-amerikai indánok animista vallásában mindig jelen volt egy anyaisten, akit legtöbbször az anyaföldben tiszteltek. Ők keresztényként ezért sokkal jobban tisztelik Máriát, aki átvette Isten női tulajdonságait az európai vallásosságban is. Ugyanakkor náluk magának Istennek is sokkal erőteljesebbek a női, anyai tulajdonságai. Egy évfolyamtársam, aki Mexikóban dolgozik, mesélte, hogy az ott élő mixtec indiánok körében azt tapasztalta: számukra Isten egyszerre apa és anya. Talán azt tanulhatjuk meg tőlük, hogy Istenre nőként is gondolni természetes dolog.
Miért fontos, hogy Isten női arcát kutassuk?
– Egyrészt azért, mert csak akkor teljes az Istenről alkotott képünk, ha abban férfi és női vonások is vannak. Másrészt azért is, mert akinek nagyon nehéz tapasztalatai vannak az édesapjával kapcsolatban, azt Isten anyai arcának megismerése segítheti hitében, Istenhez fűződő kapcsolatában. Végül pedig azért, hogy a nők felfedezzék és megismerjék igazi, Isten terve szerinti hivatásukat, mindazokat az ajándékokat, amelyeket Isten elrejtett a természetükben. Hogy a világ valóban egyenrangúként bánjon a nőkkel és a férfiakkal, ahhoz nem arra van szükség, hogy mi, nők olyanok legyünk, mint a férfiak. Hanem arra, hogy megismerjük a nő méltóságát és értékét, amely abból fakad, hogy Isten a nő által is kinyilatkoztatja magát a világban.
