A mindig nagyobb Krisztus prófétája

Írásom címe arra a könyvre utal, amelyet Teilhard de Chardin halálának ötvenedik évfordulóján adott ki egy másik francia jezsuita, Gustave Martelet. Ez a kötet összefoglalja a szerző és mások korábbi Teilhard-tanulmányait, főleg a tudós lelkiségét és Krisztus-központú vízióját állítva előtérbe. Martelet megmutatja, hogy Teilhard víziójában Krisztus alapvető szerepet játszik a kezdeteknél, a teremtésben, és ő lesz a Vég a parúziában. Ő az Alfa és az Ómega. Teilhard gyakran hivatkozik Szent Jánosra (1,1 kk) és főleg a páli levelekre: Ef 1,3-14; Kol 1,13-20. A Fiú megtestesülését az Atya örök üdvösségtervében kell szemlélnünk: Isten már a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket, hogy Fiában, Krisztusban fogadott gyermekei legyünk. Tehát Isten öröktől fogva akarta Krisztust, hogy általa az isteni életben részesítsen bennünket. Krisztus az, aki által és akiért minden lett, és akiben minden fennáll (Kol 1,16-17). Mivel az egész teremtés tőle függ, megérdemli az „egyetemes Krisztus” címet. A Fiú emberré lett, belépett a fejlődő világegyetem történetébe, amely nagyon hasonlít a keresztúthoz. Martelet szerint Teilhard az első keresztény gondolkodó, aki kifejezetten állítja az egész teremtés Krisztusra vonatkozásának és Krisztus egész teremtéshez fűződő viszonyának mély azonosságát. „Krisztus így a hitben elnyeri igazi dimenzióját, amely magában foglalja annak a szeretetnek mindenhatóságát, amely őt a mi szeretett és főleg szerető Pantokrátorunknak teszi meg.” Teilhard szerint miután az evolúció során felfelé ívelő fejlődés eljutott az emberi agyig és öntudatig, a gondolkodó emberig, a szellem szférájában folytatódik az emberek egységesülése, planetizációja. De az egyesülés nem automatikusan történik. Le kell dönteni az önzés választófalait, humanizálni kell a világot és a társadalmat. A szeretetközösség megvalósítása csak isteni segítséggel lehetséges: ha az emberek hittel megnyílnak a már létező Ómega, a feltámadt Krisztus „amorizáló” erejének, vagyis a Lélek által felajánlott isteni szeretetnek. A kozmogenezis (anyagi fejlődés) az antropogenezisben (emberi egységesülésben) folytatódik; természetfeletti szinten a Krisztus-hívők közösségében, az egyházban. Ezt nevezi Teilhard „krisztogenezisnek”. Az „egyetemes Krisztus” nem más, mint a Máriától született, a kereszten meghalt, majd feltámadt Jézus Krisztus, aki most már megdicsőült emberségében is a világmindenség Ura, és akinek mindeneket össze kell foglalnia és az Atyának kell alávetnie, hogy Isten legyen minden mindenben (1Kor 15,28). „Mióta Jézus megszületett és növekedett, meghalt és feltámadott, minden továbbra is fejlődik, mert Krisztus még nem nyerte el végleges alakját. Még nem vonta magára ruhájának utolsó szegélyét, amelyet híveinek teste és szeretete sző köréje. A misztikus Krisztus nem érte még el teljes növekedését.” Szent Pál misztikus Krisztusáról van szó, és arról a „teljes Krisztusról”, akiről Szent Ágoston oly gyakran beszélt. A feltámadt Krisztus Lelke által magához kapcsolja az üdvözülő lelkeket, és a test-lélek kapcsolatán keresztül az egész mindenséget, az anyagi valóságot is. Krisztus titokzatos Teste, az egyház a maga kozmikus vonatkozásaival állandó növekedésben van. Krisztus bennünk, misztikus tagjaiban növekszik. Martelet könyvének címét a maga teljes erejében kell értenünk: Teilhard de Chardin – a mindig nagyobb Krisztus prófétája. Próféta olyan értelemben, hogy nem mondott le a keresztény üzenet abszolút egyedülvalóságáról. Teilhard a „mindig nagyobb Krisztus prófétája” volt – amennyiben azt hirdette és azért fáradozott, hogy a feltámadt Krisztus növekedjék – Lelkével – misztikus Testében. A szeretet civilizációját építjük – az igazságosabb és testvéribb világot. Humanizáljuk a fejlődésben levő világot, és így emberi erőfeszítésünkkel előkészítjük a nagy ostyát az átváltoztatásra. Az átistenítést (divinizációt) a teremtő Lélek viszi véghez, amikor eljön a vég. Akkor majd Isten lesz minden mindenben. Ma az ateizmus korát éljük. A modern ember büszke tudományára, és gyermekes gőgjében azt képzeli, a tudomány eltünteti az „Istennek” nevezett rejtélyes X-et. A tudós Teilhard hitt az emberben, és a tudományos kutatást nagyra becsülte, de hangsúlyozta, hogy a tudomány nem fedez fel valami új istenséget, csak kikémleli az anyagot, amely Isten zsámolya. Ha a tudós elég alázatos, elismeri, hogy a kutatás az imádáshoz vezet. Teilhard de Chardin tudományos kutatásával és hívő papi életével tanúskodott arról a Krisztusról, aki az Alfa és az Ómega, reménységünk forrása, mert ő a feltámadás és az élet. Teilhard de Chardin 1950-es (Az Anyag Szíve című) önéletrajzi írásában így imádkozott: „Uram! (…) Az emberiségnek, amely tudatára ébredt az őt sodró fejlődésnek, egyre inkább szüksége lesz arra, hogy megtalálja – előre és önmaga fölött – a Fejlődés értelmét, a megoldást, amelyre ráteheti életét. (…) A Szilárdság és az Egység Ura, Te, Jézus, aki vég nélkül növekedhetsz – ez ismertetőjegyed –, anélkül, hogy változnál, vagy átalakulnál. (…) Istenem, aki önmagadban befejezett vagy, de számunkra sohasem szűnsz meg újjászületni, Istenem, szórd szét a felhőket, amelyek még eltakarnak téged, szórd szét az ellenséges előítéletek és a hamis hiszékenység felhőit. És Átragyogásod és Izzásod által ragyogjon fel az egyetemes Jelenlét. Ó, mindig nagyobb Krisztus!”