Fotó: Jason Florio/MOAS
Az ülésen megvitatták az utóbbi évek bevándorlási jelenségéhez kapcsolódó sürgető kérdéseket: a menekültek vészhelyzetét, az emberkereskedelmet, a rabszolgaság új formáit, a bevándorlóközösségek helyzetét, a szentségek kiszolgáltatásának témáját, valamint a kínai bevándorlók lelkipásztori ellátását és a nekik szóló igehirdetést.
A tanácskozáson részt vett Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom–budapesti segédpüspök.
Az európai kontinensre igyekvőket érő tragédiák kihívást jelentenek az emberiség lelkiismerete számára. A bevándorló nem megoldandó probléma vagy ellenség, aki ellen harcolni kell, nem megszálló, aki ellen védekezni kell. A bevándorló mindenekelőtt egy emberi méltósággal rendelkező valós személy, akit tisztelni és védelmezni kell. Ha a bevándorlók befogadása elsősorban erkölcsi kötelesség a keresztények számára, akkor az európai egyház számára a valódi kihívás a nevelés.
Az egyházat a migránspasztoráció terén bizonyos alapelvek vezetik, amelyek az egyház társadalmi tanításában jutnak kifejeződésre. Ezek közé tartozik a személy joga az elvándorláshoz, illetve ahhoz, hogy a szülőföldjén maradhasson, és ne kényszeríthessék annak elhagyására. Ezek az alapelvek az emberi méltóság tiszteletén alapulnak, amely sarokköve az egyház pasztorációs tevékenységének.
A migránsok befogadásával kapcsolatban a CCEE-ülés résztvevői megállapították, hogy manapság egyre inkább gyanakvással, bizalmatlansággal és előítélettel tekintenek a bevándorlókra, sőt nemegyszer kifejezetten ellenségesen fogadják őket. Tragédiáikkal szemben egyre nagyobb a távolságtartás, a közöny. Annak a nemzeti és európai szintű politikának a következménye ez, amely a migráció jelenségét pusztán a költségvetés és a biztonság szempontjából közelíti meg. A bevándorlók nem puszta „számok”, amelyeket az államoknak kedvük szerint el kell osztaniuk egymás között. A növekvő „társadalmi önzést” látva az egyház Isten minden ember iránti szeretetétől ösztönözve vészjelzést küld szét a világba, és felvállalja a prófétai hang felelősségét, hogy felhívja az államokat saját felelősségük felvállalására. Legyenek tudatában annak a szélsőséges szegénységnek, amely osztályrészük a bevándorlóknak, akik a közjó jegyében szolidaritásra szorulnak.
Az emberi méltóság ösztönözze a pasztorális és a kormányzati döntéseket, amikor megoldásokat keresnek a migráció szabályozására. Ne csupán vészhelyzetekre alkalmazzák elkötelezettségüket, hanem összpontosítsanak a valós emberekre, minden körülmények között. Az egyház tudatában van annak, hogy Isten kíséri a történelmet, és hogy a migráció is része Isten gondviselési tervének. Az egyház tehát azt vallja, hogy a hit erősebb minden kulturális, társadalmi és nemzeti különbségnél. Ha a bevándorlót mint személyt elfogadják, ajándék lesz a helyi közösség számára. A vendégszeretet kihívása nem pusztán logisztikai vagy intézkedési, hanem elsősorban nevelési kihívás azon személyek és közösségek számára, amelyek befogadják a migránsokat. Meghívás és pedagógiai iránymutatás is arra, hogy legyünk nyitottak a párbeszédre. Szükség van tehát arra, hogy elgondolkodjunk azokról az etikai okokról, amelyek alátámasztják az egyháznak a bevándorlás kérdésével kapcsolatos álláspontját és tevékenységét.
A bevándorló közösségek lehetőséget jelenthetnek a helyi egyházi élet megújulására, de a migráció a vallásgyakorlat elhanyagolásához is vezethet. Növekvő probléma ezekben a közösségekben a vallási és kulturális identitás megőrzése, amely az integráció kárára lehet. Ugyanakkor az asszimilációt sem szabad erőltetni, mert ez gyakran a vallásgyakorlat elhagyásához vezet. Nincs csodarecept, amely mindenkire egyformán alkalmazható. Nagy lelkipásztori érzékenységre van szükség a helyi valóság értelmezéséhez és ahhoz, hogy megfelelő választ adjunk az egyes helyzetekre – fogalmaz a migrációs konferencia záróközleménye. Világos, hogy a hagyományos lelkipásztori gyakorlaton túl szükség van evangelizációs lelkipásztori tevékenységre is, amely képes megérteni a helyi szükségleteket. Ehhez a papok jobb képzése szükséges, akiknek a „híd” szerepét kell betölteniük a migránsközösségek és a helyi egyház között. El kell kerülni azonban, hogy a hagyományos vallási viszonyulás kulturális jellegű vallási viselkedéssé váljon, vagyis olyan vallásos hozzáállássá, amely nem a hit útjának eredménye, hanem olyan gyakorlat, amely egy kultúra folklórjához tartozik, és pusztán arra korlátozódik, hogy a tagok identitását jellemezze.
Az emberkereskedelem és a rabszolgaság új formáinak témájával kapcsolatban a konferencia résztvevői megállapították, hogy túl kell lépni a vészhelyzet kezelésének logikáján. A megelőzésre és a gondozásra kell összpontosítani, a probléma gyökeréből kiindulva.
Az Európába irányuló kínai bevándorlás nem közelmúltbeli jelenség, ám az elmúlt évtizedekben jelentős méreteket öltött. Más bevándorlási formákkal ellentétben ennek elsősorban családi jellege van, és az Európában már letelepedett, népes diaszpórán keresztül működik. Az elmúlt években a püspöki konferenciák komoly erőfeszítéseket tettek a papok képzése terén, mivel a zárt kínai közösségek integrációja mindenekelőtt a pap jelenlétén és az élettérben való osztozáson keresztül történik.
A vilniusi migránspasztorációs konferencia befejezéseként a résztvevők július 2-án elzarándokoltak a Keresztek-dombjára, ahol megemlékeztek mindazokról, akik az elvándorlás áldozataivá váltak a világ bármely pontján.
