Ábrahám Béla szalézi szerzetes
Ábrahám Béla már felszentelt papként lett szalézi szerzetes. Kispapként is a fiatalok szolgálatának szerette volna szentelni az életét. 1991-ben elöljáróival egyeztetve, pappá szentelését követően belépett a Magyarországon újraszerveződött szalézi rendbe, és elkezdte a noviciátust. – Sokat olvastam Don Boscóról, különösen a róla szóló Fiúk apostola című könyv fogott meg, amelyet Lukács István szalézi atya adott ki Bécsben. Néhány kötet Magyarországra is eljutott. Meghatározó volt számomra Peisch Ferenc szalézi szerzetes egyénisége is. Az idős atya az 1980-as években kisegítő lelkészként szolgált a budapesti Szent Család plébánián. Magával ragadott a fiatalok iránti figyelme, személyes odaadása, lendülete. A szombathelyi noviciátus után az albertfalvai Don Bosco iskolában lettem hitoktató, lelkivezető. A fővárosi szalézi rendházakban laktam: Óbudán, Pestszentlőrincen, később Újpesten, az akkori tartományfőnökségen. 1999-ben neveztek ki az óbudai szalézi rendház igazgatójának. Ettől kezdve kiemelten foglalkoztam a fiatal szalézi szerzetesek nevelésével, hiszen az óbudai központ tanulmányi ház és noviciátus is egyben. 2005-ben kerültem Péliföldszentkeresztre, ahol jelenleg is vezetem a szalézi rendházat, valamint a nyergesújfalui szalézi középiskola nevelési igazgatóhelyettese és hittantanára vagyok. Azt gondolom, a mai magyar szalézi életnek arról kell szólnia, miként lehet közösségben jókedvűen, örömmel megélni a hitet, és olyan fiatalok felé is közvetíteni, akik kevés és többnyire téves ismerettel rendelkeznek az egyházról, a hitbeli tanításról. Szemtelenül fiatalon, tizennyolc évesen jelentkeztem papnövendéknek. Hezitálásom közepette Peisch atya buzdított, mondván: „Mire vársz? Arra valók a papnevelés évei, hogy megérlelődjön benned az elhatározás!” Sok fiatal halogatja élete fontos döntéseit, aminek következtében megtörhet a kezdeti lelkesedés. Ezért mindenkit buzdítok, ha belső indítást érez a papi, szerzetesi életre, tegye meg bátran az első lépést.
