Édesapja, aki szőlészettel foglalkozott, az I. világháborúban harcolt és halt hősi halált, így a keresztségben Ferenc nevet kapott egyedüli gyermeke nem is találkozhatott vele. Édesanyja sohasem ment újra férjhez, ami miatt Ferencnek már korán a családi gazdaságban kellett tevékenykednie. Ekkor vált természetessé számára a mindennapi kemény munka, amely egész további életét meghatározta. De ugyanekkor ragadta meg a templom csendje, a liturgia és az oltárszolgálat szépsége. Mindennap a kora reggeli misén ministrált, és szorgalmasan végezte imádságait. Mindössze tizenegy éves volt, amikor már világossá vált előtte, hogy a papi hivatást kell választania. Szombathelyen, a püspöki elemi iskolában, majd a premontrei rend Szent Norbert-gimnáziumában tanult, ahol német anyanyelve mellett irodalmi szinten tökéletesítette magyar és latin nyelvtudását. Gimnáziumi tanárai, a premontrei atyák korán felfigyeltek a tehetséges, szorgalmas, mélyen vallásos, valamint kiemelkedő szervező és vezetői képességekkel rendelkező diákra. Számára is meghatározó volt a premontrei tanárok életpéldája és a fiatalság nevelésének a tapasztalata. Mindezeket komolyan megfontolva, 1935. augusztus 9-én öltötte magára a premontrei rendi ruhát a csornai prépostságban, Urunk színeváltozásának ünnepén. Amikor 1937-ben befejezte alapozó filozófiai tanulmányait Csornán, apátja további teológiai képzésre Rómába, a Gregoriana Egyetemre küldte. Római évei alatt aktív résztvevője volt azoknak a filozófiai disputáknak, amelyek a II. világháború hajnalán az Örök Város egyházi egyetemi életét jellemezték. De nemcsak a filozófia és a dogmatika vonzotta, hanem egyre közelebb érezte magához az énekes zsolozsma közösségi végzésének lelki gazdagságát. 1939-ben tette le ünnepélyes fogadalmát Csornán, majd 1940. augusztus 20-án pappá szentelték. Tanulmányai befejezésére és morálteológiai doktorátusának elkészítésére visszatért Rómába, ahol 1943-ban védte meg értekezését. Hazatérve Csornán a premontrei növendékek novíciusmesterévé, valamint a morálteológia, a metafizika és az etika tanárává nevezte ki elöljárója. Kiváló szónoki képessége korán megmutatkozott, mellyel a legösszetettebb teológiai kérdéseket is képes volt érthető formában bemutatni, úgy, hogy az a legegyszerűbb embereket is magával ragadta. De ugyanilyen komolyan vette a szerzetesnövendékek oktatását és nevelését is. Simonffy Jenő csornai apát 1948-ban úgy értesült, hogy a kommunista hatalomátvétellel mindössze a plébániák ellátásában tevékenykedő papság működését fogják engedélyezni. Parker László ezért felkereste Papp Kálmán győri püspököt, és elérte, hogy a csornai apátsági templom lelkészségi rangot kapjon. Ezt követően Mindszenty bíboros, esztergomi érsektől kért a fővárosban lelkipásztori helyet a premontrei szerzetes papok számára. Mindszenty matematikatanára a középiskolában a későbbi apát, Simonffy Jenő volt. A bíboros nem késlekedett a válasszal: „Ifjúságom nevelőitől miként is tagadhatnám meg ezt a szívességet.” A főpásztor a Szent Ágostonnak szentelt budapesti kápolnát jelölte ki a premontreiek számára. 1948. június 15-én ténylegesen megtörtént az egyházi iskolák államosítása – nyolc kivételével –, így halaszthatatlanná vált a premontreiek magyarországi működésének átgondolása. 1950 nyarára már egyértelmű volt, hogy csak hetek kérdése, és a kormányzat betiltja a szerzetesek tevékenységét, és rendházaik elhagyására kényszeríti őket. Így Simonffy Jenő felhatalmazása alapján, Keresztesy László vezetésével a rendtagok kis csoportja az ausztriai határon át Nyugatra menekült. A szögesdrótot először Radnóczy Kelemen atya lépte át, hogy magára vonja a határt őrző szovjet katonák figyelmét. Rendtársának és legjobb barátjának ezt az önfeláldozó tettét Parker apát úr sohasem felejtette el. Amint tehették, továbbindultak Rómába, hogy elnyerhessék a rend generális apátjának felhatalmazását, annak a közösségnek a megalapítására, mellyel Simonffy megbízta őket, és amelynek célja a rendi élet átmentése volt a kommunista rezsim utáni időszakra. Egyetértettek abban, hogy a „csornai premontrei közösség helyreállítására” létrehozandó új központot az Egyesült Államokban kell megszervezni, amelyhez megkapták mind a generális apát, mind a De Pere-i apát támogatását. A„nyolc alapító atya” – ahogy az Orange megyei Szent Mihály-apátságban nevezik őket –, miután kellőképpen elsajátította az angol nyelvet, Kaliforniában telepedett le. Keresztesy Parker – az adminisztrátorrá kinevezett Horváth Benedek jóváhagyásával – elérte, hogy McIntyre bíboros, Los Angeles-i érsek 1957-ben meghívta a Magyarországról emigrált premontreieket a Santa Ana egyházmegye gimnáziumának tanárai közé, továbbá engedélyezte a környékbeli plébániák pasztorális ellátásában való közreműködésüket. 1958-ban a bíboros hozzájárult a premontrei közösség noviciátusának és kisszemináriumának a megalapításához is, amely 1961-ben nyithatta meg kapuit. Így indult útjára a kaliforniai Saint Michael’s Abbey története, amely 1975. május 5-én nyerte el a kormányzóperjelségi státuszt, 1984. augusztus 14-ével pedig apátsági rangra emelték. A közösség vezetője 1959-től hivatalosan is Keresztesy Parker László volt, először adminisztrátori, majd kormányzó perjeli, végül apáti minőségben 1995-ig. Ez idő alatt a néhány magyar premontreiből álló emigráns szerzetesközösség gyorsan fejlődő lelki központtá vált Dél-Kaliforniában, széles körű pasztorális és középiskolai oktatótevékenységgel, amelynek részeként évtizedekig látták el a Los Angeles-i Szent István-plébánia magyar híveit, akiknek lelkipásztori gondozásával továbbra is premontrei rendtag foglalkozik. Az új apátság nem feledkezett meg gyökereiről, hiszen a folyamatos kapcsolattartáson túl, az 1989. évi magyarországi változások nyomán és a szerzetesrendek működésének újbóli lehetőségét felismerve, Parker apát két amerikai rendtársat is küldött a rendi élet csornai újjászervezésében és a szombathelyi gimnáziumi oktatómunkában való közreműködésre. Keresztesy Parker László nagyon sokak számára a valódi szerzetesi életpéldát jelentette. Tiszta kategóriái és világos életvitele, megingathatatlan hite és az emberi értékek tisztelete eredményeként, az általa életre hívott közösségnek sikerült megőriznie a régi és az új mértékadó egyensúlyát a mindennapi szerzetesi életben. Ez az az egyedi vonás, amely mind a mai napig szerzetesi és papi hivatások sokaságát vonzza az orange-i apátságba. A fiatal növendékek rajongásig szerették és tisztelték Parker atyában a bölcs, mindenre és mindenkire körültekintő szeretettel odafigyelő alapító apátot, de ugyanígy munkabírását, élettapasztalatát, imádságos és határozottsággal párosuló alázatos életét. Utolsó éveiben meggyengült fizikai állapota ellenére folyamatosan aktívan részt vett a mindennapos közösségi zsolozsmában, a konventmisén és a szentségimádásokon. Jelenléte inspirálta rendtársai papi és szerzetesi életét. Nagy örömmel olvasta eredeti német nyelven XVI. Benedek pápa legújabb írásait, és nyomon követte a világegyház történéseit, különösen pedig a katolikus egyház magyarországi helyzetét. Mély tisztelettel tekintett Csernoch János, Serédi Jusztinián és Mindszenty József bíborosokra, valamint Boldog Meszlényi Zoltán emlékére, akivel még Rómában volt alkalma személyesen találkozni. Apáti jelmondatául ugyanazt választotta, mint Lékai László bíboros: „A megnyesett fa kizöldül.” A „fa” – a megszentelt élet – nemcsak kizöldült, hanem kivirágzott és gazdag termést hozott: szerzeteseket, akik a XX. és a XXI. században a megváltozott társadalmi és vallási viszonyok között is tanúságtevő magatartásukkal, hűséggel az egyházi tanítóhivatalhoz, világos teológiai műveltséggel, a szerzetesi fogadalmakat odaadóan megtartva és a művészi közösségi kórusimádságból merítve, minden korosztály számára hitelesen tudják képviselni az evangélium hirdetését és az egyház tanítását a lelkek üdvösségéért végzett mindennapi munkában. Köszönet érte annak, aki egész életét ennek a szerzetesi ideálnak a megvalósítására szentelte!
