De az általa szeretett dolgok közé sorolja még az apró gyerekek gügyögését éppúgy, mint a sok-sok híres zenei, képzőművészeti és irodalmi alkotást, vagy akár „csak” a magyar paraszt egyszerű furulyadalát. Első olvasásra talán megdöbbentő lehet kijelentése, amely szerint a teremtett világ mindezen szépségeit jobban szerette Istennél, ám ez a költői túlzás egyértelműen ráirányítja figyelmünket a Teremtés nagyszerűségére. De mondd meg, Uram: / Behunyhattam-e szemem előlük, / Mikor belőlük Te néztél reám? – olvassuk a vers második részében, ami nemcsak istenhitét teszi egyértelművé, hanem aggódását is a minket szolgáló materiális és szellemi javak törékenységéért. Itt van mindjárt az utóbbi hetek meggymizériája, mikor ez az ízletes és egészséges, ugyanakkor kifejezetten szép gyümölcs a kalmárszellem áldozatává válik, minek következtében nemcsak a termelők esnek el a megérdemelt bevételtől, de a meggyben mint árucikkben megtestesülő alkotó emberi munka értéke is degradálódik. Vagy itt van a méz, mely egy kis odafigyeléssel (értsd: a természet adottságait ismerő és alázattal elfogadó gazda gondossága révén) valódi hungarikummá válhatna, most viszont még annak is örülnünk kell, hogy „csak” a felét-harmadát hamisítják. S itt van a hársfavirág, melynek csodálatos gyógyító hatását még azok a városlakók is élvezik, akik nem is tudják, milyen lehet végigsétálni egy virágzó hársfasoron. Igen, e vers is bizonyítéka, hogy az igazi műalkotás különösen képes arra, hogy felhívja a figyelmet egész ember voltunkat formáló mindazon jelenségekre, melyekkel szemben felelősséggel tartozunk.
