Bár az mindig rejtély marad, hogy két ember kölcsönös rokonszenve mire alapul, Tolkien és Lewis sorsa és érdeklődése több ponton is hasonlít egymásra. Édesanyjuk korai halála, gyermekkoruk világa szinte beleégett a tudatukba. Vonzódtak a nyelvekhez, különösen a görög, a latin és természetesen az óangol, illetve a középangol nyelvhez. Persze különbségek is adódtak közöttük. Míg Tolkien számára kicsi korától meghatározó volt a vallás, addig Lewis a gyermeki hitet ifjúkorában „naturalizmusra” cserélte.
Az 1926-os év mind a kettőjüket Oxfordban találta: Lewis a Magdalen College tanára, Tolkien az Oxford English School angolszász nyelvi professzora lett. A Merton College négyórai teáján ismerték meg egymást. Később egyre gyakrabban találkoztak, a Coalbiters (Szénevők), de leginkább az Inklings (Tintafiak) nevű irodalmi klubnak már ők voltak a központi figurái.
Bár szakmai kérdésekben általában egyetértettek, világnézetük gyökeresen eltért egymástól. Beszélgetéseik nyomán azonban Lewis lassan rádöbbent, hogy a modern ember egyik legnagyobb tévedése a fejlődés mítosza, és azt is belátta, hogy a materializmus révén nem ismerhető meg a világ. Tolkiennak is komoly szerepe volt abban, hogy végül
Lewis levetette azt a „páncélt”, amely béklyóba kötötte, és rátalált a „személyes Istenre”.
Kölcsönösen hatottak egymásra. Tolkien heti rendszerességgel látogatta Lewist, felolvasott neki a műveiből. Lewis figyelmes hallgatóságnak bizonyult, később is emlékezett mindenre. Mivel ebben az időben a felnőtt közönség nem volt kíváncsi a mesék és a mítoszok világára, Tolkien Lewison mérte le írásai hatását. Tolkien művei talán meg sem jelentek volna Lewis bátorításai nélkül.
Mind a ketten fontosnak tartották a történetet. Lewis úgy látta, hogy Isten belépett a saját történetébe, és így a keresztény hit szempontjából a mítosz és a tény kibékült egymással. Mind a ketten elutasították az irodalmi modernizmust, a mitikus gondolkodást helyezték vele szembe. Az emberi lélek ugyanis szüntelen támadásoknak van kitéve, megannyi próbát kell kiállnia – csakúgy, mint a mítoszok és a legendák hőseinek. Úgy látták, hogy a modern ember nem pogány, hanem csupán hit nélküli, mert ha pogány lenne, akkor a mítoszok valódi jelentését megértve könnyebben találhatna rá a kereszténységre.
Kettejük viszonya a háború éveiben kissé hűvösebbé vált. Tolkiennak nem tetszett, hogy Lewis népszerűsítő teológiai előadásokat tart a rádióban, és úgy látta, hogy barátja a Narnia krónikáit nem írta meg elég gondosan. Kapcsolatukat az is próbára tette, hogy Lewis elvette az elvált Joy Davidman költőnőt.
Mindezek ellenére a barátság megmaradt. A Gyűrűk Ura első kiadásának fülszövegét Lewis írta, Malacandra című regényében pedig Elwin (a tündék barátja) Ransomot Tolkienról mintázta. Lewis a cambridge-i professzori állást Tolkien rábeszélésére fogadta el.
Műveikben számos közös pontot találunk. Mind a ketten nagyra becsülték mindazt, amit a mítoszok „más világa” közvetíthet az ember felé. Fontosnak tartották az örömöt, gondolkodásuk homlokterébe helyezték világunk isteni terv szerinti helyreállítását.
Duriez könyve bizonyítja, hogy Tolkien és Lewis életművének értelmezéséhez szoros barátságuk ismerete is elengedhetetlen.
(Colin Duriez: Tolkien és C. S. Lewis – Egy híres barátság története. Harmat Kiadó, 2016. A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjában.)
