A lucernatarló sarkánál

Késő délután volt, a nap már közel járt a horizonthoz. Megálltunk egy nagy lucernatarló sarkánál. Az őzek násza ekkorra „papíron” már véget ért, de ha mégis akad folyató suta valahol, a bakok nyomban tűzbe jönnek. Az ilyen, erdőhöz közeli tarlókon meg lehet figyelni szerelmes kergetőzésüket. A tarló túlsó oldalán két szürke gém állt mozdulatlanul; türelmesen várták, hogy pocok dugja ki a fejét a föld alól. Seregélycsapat repült, majd örvös galambok ereszkedtek a tarlóra és a napraforgókra.


Nyakukon a névadó két fehér folttal, borvörös begyükkel és a csak röptükben látható széles, fehér szárnyszalaggal. Nagyon szép madarak. Fiatalok is voltak közöttük, náluk még hiányoznak a fehér nyakfoltok. Nem sokáig nézegethettem őket, mert barna rétihéja bukkant fel a napraforgótábla felett, mire a galambok riadtan szárnyra kaptak és elrepültek.

Az alábukó nap nyomán már vörösen izzott az ég alja, amikor nyúl ugrált ki a kukoricásból. Rágcsálni kezdett, néha felemelkedett, füleit felmeresztve figyelt, majd megnyugodva tovább táplálkozott. Sötétedett, de még lehetett látni, amikor Pista megbökött. Őz jelent meg a tarló szélén, egy ideig csendesen állt, majd legelni kezdett.

Pista, aki korábban vadászott, megjegyezte: „Egészen jó bak, nézd az agancsát, jóval a füle fölé ér.” A bak legelt, de nyomban felkapta a fejét, amikor újabb őz lépett ki az erdőből. Felé indult, de félúton megállt. Még nézte egy darabig, majd valószínűleg csalódottan újra lehajtotta a fejét, és legelt tovább. Már tudta, érezte, hogy ennél a sutánál elkésett. Egész este a rókát vártam, Pista korábban ezen a tarlón látta egerészni. Élményt jelent a szimatolva keresgélő, majd hirtelen felugró és a zsákmányt megragadó állat. Sokszor láttam már, de nem tudom megunni. Ezúttal sajnos nem volt szerencsém: róka nem jött, helyette két nyúl ugrált ki a tarlóra –velük kellett beérnem.

Fotó: Bécsy László