Ágoston szerint, amikor a lelkiismeretre figyelünk, akkor mélyebben ismerjük meg magunkat és a világot, s ugyanakkor halljuk Isten hangját is. A lelkiismeretben találkozunk azzal, aki közelebb van hozzánk, mint mi magunk. Így aki „igazi önmaga” akar lenni, annak nem csupán gondolkodnia kell (Descartes), s nemcsak érzelmei rezdüléseire kell figyelnie igaz önismerettel (pszichológia), hanem Istennel kell találkoznia. Ezért aki elvéti a lelkiismeretét, az tulajdonképpen nemcsak az Istennel való kapcsolatot, hanem igaz önmagát is elvéti. A jó életet először a lelkiismeretben nyerjük meg, s ott is veszíthetjük el. Ezért imádkozunk a jó lelkiismereti iránytűért.
Az Isten előtti önvizsgálat nem magányos monológ, hanem élő kapcsolat Istennel. A lelkiismeret az a hely, ahol az ember eredetével és céljával, léte igazságával találkozik, ahol Isten hívása és az ember válasza elhangzik, „ahová senki nem léphet be, ahol senki sincs melletted, ahol egyedül vagy, és ahol Isten van veled”. Ágoston szemléletében az a csodálatos, hogy a lelkiismeret, mielőtt erkölcsi fórummá válna, előbb találkozás. Szeretetteljes találkozás a Teljességgel, s onnan kiindulva hív a lelkiismeret a jóra. A jó cselekvés nem egyszerűen a „parancs végrehajtása”, hanem szerelmes elbűvöltség. „Szeress, és tégy, amit akarsz.” Maga a Lélek lakik az ember szívében, lelkiismeretében, amelynek élő vágya, igénye több mint a leírt parancsok: „Isten törvényei, melyeket maga Isten írt a szívekbe, tehát nem mások, mint a jelen lévő Szentlélek; valójában ő Isten ujja; az ő jelenléte által árad a szeretet a szívünkbe, és ez a törvény beteljesedése és az előírások vége.”
Máig nagyon mélyen hat az a felfogás, mely szerint Isten a lelkiismeret szaván keresztül közvetlenül szól az emberhez, és akarata belső hangként felismerhető. Ez egyrészt öröm és kitüntetettség, hiszen ez azt jelenti, hogy Istenhez mindenkinek közvetlen kapcsolata van, s Isten mindenkit személyesen hív a jóra. Másrészt azonban a „lelkiismeret mint Isten hangja” könnyen félre is érthető. Ez történik, amikor valaki Isten hangjának véli a terrorcselekményt, az öngyilkosságot, vagy lelkiismeretére hivatkozva megengedhetőnek tekint szexuális bűnöket, politikai szélsőséget. A lelkiismeret hangja torzulhat is a neveltetésemen, a társadalmon, a történelmen keresztül. Ezért helyesebb a lelkiismeretet „Isten hangja visszhangjának” (Newman bíboros) tartani, amely közvetítheti az isteni hangot, de torzíthat is. Ha így tekintünk rá, akkor megmarad a közvetlenség kitüntetősége, de a fogalom óv is az elsietett azonosítástól. Az alázatos lelkiismeretnek ezért mindig igénye lesz a Tanítóhivatalra, a szent teológusokra, az igényes lelkiismeretű közösségre.
