Az eredményes, a sikeres, a termelésben jól teljesítő ember áll a középpontban, és a szerencsétlen, beteg, emberi kapcsolataiban eredménytelen ember pedig szégyenkezve elbújik. A modern kor embere bukott meg.
A húsvét, ne feledjük, alkalom a megállásra. Szembesülés a kereszt értelmetlenségével. Emberi értelemben bukás.
Az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon, a maga százötven súlyosan, halmozottan sérült lakójával különleges helye ennek az elgondolkodásnak. „Ime, az ember.” Sérülten, betegen, eredménytelenül. A világ szemében értéktelen, mert nem termel.
Tanuljuk és tanítjuk, hogy az ember hármas egység: test, lélek és szellem hármas egysége, de nem értjük és főleg nem éljük. Annyira átitatódott a társadalom és a keresztény közösség is az értelem hangsúlyozásával! Iskoláink az értelem kimunkálásán dolgoznak. A test rendkívül hangsúlyos, egyik oldalról a túlzott fogyasztás, másik oldalról az egészség hangsúlyozása. A lélekről azonban megfeledkezünk? Nagyon kevés szó esik arról, hogy az ember nemcsak testből és szellemből áll, hanem lélekből is. Ha beszélünk is lélekről, akkor is félve, furcsa, sajátos hangsúllyal. Bizonytalanul, hogy nem téved-e az illető ingoványos területre.
Pedig aki eljön Ipolytölgyesre az otthonunkba és részt vesz velünk egy szentmisén, megtapasztalja, hogy ha sérült vagy beteg a test és a szellem gyengécske, nem szárnyal, azért a lélek él és lobog. Isten közelségét érti és érzi.
Az otthon lakói lelkigyakorlattal készültek húsvét ünnepére. Egyszerű szavakkal és gondolatokkal. A lélek készül húsvétra. Értelmünk képtelen felfogni a feltámadás csodáját. De a lélek képes megérezni, szavak nélkül is.
