Ebben az esetben tehát nem volt olyan központi történet, melynek hátteréül az Overlord hadművelet szolgált. A Ryan közlegény megmentése (1998) viszont már egy – igaz, csak kitalált – esetre felfűzve dobott bennünket a tűzvonalba. Szó szerint, hiszen míg A leghosszabb nap katonái el-elhajolgatnak a repkedő lövedékek elől – valahogy úgy, ahogy a korabeli westernekben is tették a revolverhősök –, itt a háború borzalmaival egy az egyben találkozhattunk. A rendező, Steven Spielberg ügyelt arra, hogy mindent úgy mutasson be, ahogyan az történhetett. A partraszállás megjelenítése igencsak élethű lett, a néző sokszor úgy érezhette, jobb lenne most valahol egészen máshol lenni.
Stephen E. Ambrose Az elitalakulat című könyvéből készült sorozatnak (2001) csak egy része szól közvetlenül a partraszállásról, de erről a filmről is mindenképpen meg kell emlékezni. Az amerikai hadsereg 101-es légi szállítású hadosztálya 506-os ezredének Easy százada – róluk szól a film – 1942-ben alakult önkéntesekből. Ejtőernyősként a partraszállás folyamán a front mögött vetették be őket. Később részt vettek szinte valamennyi jelentős hadműveletben, egészen a Sasfészek elfoglalásáig. A Steven Spielberg és Tom Hanks nevével fémjelzett alkotás minden idők legjobb háborús filmjei közé tartozik. (Szerintem a legjobb.)
Az alkotóknak igazi karaktereken keresztül sikerült nemcsak a II. világháború egy-egy csatáját bemutatni, hanem azt is, mit jelent a fegyverbarátság a férfiak életében, és miért tart az egészen a halálig. A film minden része előtt megszólalnak azok a veteránok, akik átélték az eseményeket, ez pedig sajátosan elevenné – például a fent említett Ryan közlegény megmentésénél élőbbé – teszi a látottakat. A sorozat eredeti hőseinek életét a bemutatás óta az interneten is nyomon követhetjük. Ronald Speirs százados például a Spandau börtön parancsnoka volt (itt őrizték Rudolf Hesst), David Kenyon Webster közlegény pedig újságíró lett. Éppen egy cápás könyvhöz gyűjtött tapasztalatokat a tengeren 1961-ben, ám soha nem tért vissza. A rendkívül rokonszenves Richard Winters őrnagy, akiből farmer lett, 2011-ben hunyt el, így a század tagjai közül már csak az 1921-ben született Donald Malarkey őrmester él.
Egy kansasi kisvárosban élő apa hét gyermekéhez e közhelyszerű kérdéssel fordul egy riporter: „Mi leszel, ha nagy leszel?” Mindegyik úgy válaszol, ahogy a gyerekek szoktak, kivéve az egyik fiút. „Belőlem tábornok lesz – mondja. – Én fogom vezetni a világtörténelem legnagyobb hadivállalkozását, melyben tizenkét nemzet egymillió katonája vesz majd részt.” „Aha, értem – mondja mosolyogva az újságíró. – És ha ezzel végeztél, akkor mit fogsz csinálni?” „Ezután az Egyesült Államok elnöke leszek. Kétszer is” – hangzik a válasz. Gondolom, ki lehetett találni, hogy e képzeletbeli törté-netben a fiú Dwight D. Eisenhower.
„A történelemben még soha senkinek nem volt akkora hatalma, mint amit ön kér.” Így szól Churchill Eisenhower tábornokhoz (Tom Selleck) Robert Harmon A normandiai partraszálláshoz vezető út című tévéfilmjében (2004), mely a hadművelet előkészítéséről szól. Bár a partraszállást bemutató filmek elsősorban a harcokat helyezik előtérbe, ebből az alkotásból a főparancsnok személyiségét is megismerhetjük. Kétségkívül az okozta a legnagyobb – joggal mondható: lelkiismereti – problémát Eisenhowernek, hogy a várható veszteség számára nem csupán számok halmaza, hanem eleven emberek életének elvesztése volt. Lehet, hogy a támadás során egyes partszakaszokon a katonák átlag húsz százaléka esett el, ám a hozzátartozóknak ez százszázalékos veszteséget jelentett.
Se szeri, se száma a II. világháborús filmeknek, ahogy igen sok szól a vietnami, manapság pedig az iraki, afganisztáni hadműveletekről is. Ha a normandiai partraszállás filmadaptációit összehasonlítjuk a későbbi amerikai háborús filmekkel, egyvalami rögtön szembetűnik. A II. világháború nemcsak hadi, hanem erkölcsi győzelme is volt az Egyesült Államoknak. Nem pusztán a szokásos leegyszerűsítés miatt mutatják be a rendezők e konfliktust a jó és a rossz harcaként. Minden amerikai katona úgy érezhette, amikor 1944. június 6-án Franciaország felé vette az irányt, hogy a „gonosz birodalmát” indult legyőzni.
Richard Winters őrnagyot egyszer megkérdezte az unokája: „Mondd, papa, te hős vagy?” Nem tudom, hogy én hős vagyok-e – hangzott a válasz –, ám az biztos, hogy hősök között harcoltam.”
