A közös ima értéke

A látogatás másik célja a VI. Pál pápa és Athenagorasz konstantinápolyi ortodox pátriárka 1964. január 5- i jeruzsálemi találkozójának 50. évfordulójáról való megemlékezés volt. Ez a találkozás a II. vatikáni zsinat egyik jelképes jelenetévé vált, amely a keresztény egységtörekvések új kezdeteiről tanúskodott. Most Bartholomaiosz pátriárkával erősítették meg a keresztény testvériséget. Ez a találkozás ugyancsak sikeres volt, mert előbbre vitte a katolikusortodox egységtörekvéseket.

Talán a Szentföld békéjének előmozdítása volt az a harmadik cél, amely – legalábbis látványosan – aligha jutott előbbre. Pedig nagyszerű pillanat volt, amikor a vatikáni kertben Ferenc pápa Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, valamint Bartholomaiosz pátriárkával imádkozott a Szentföld békéjéért. Az imádság pedig sohasem sikertelen, csak hát meghallgatásának legfőbb akadálya az ember, a bosszúálló, Isten akaratától elforduló ember.


Annak a közös imának volt értelme. Először is arra tanította a politikusokat és mindnyájunkat, hogy tanuljuk mindig jobban az Úrhoz emelni szavunkat és szándékainkat. Az imádkozó ember sohasem lehet bosszúálló, nem lehet az erőszak embere. Másrészt arra tanított, hogy az ima szolgálat. Istenhez emelkedő szó, de Istenre kell bízni meghallgatását. Az imádságnak nem az a sikere, hogy a mi kéréseinket hallgatja meg az Úr, hanem az, hogy nekünk kell meghallgatnunk Isten szavát.

Ferenc pápa zarándoklata nem volt sikertelen, mert hitből eredt, és hittel való imádságra nevelt.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .