A jóváhagyott alapszabály három szakosztályt említ: szépirodalmit, tudományos-irodalmit és művészetit. Fővédnöke Csernoch János bíboros, hercegprímás, az alakuló ülésen megválasztott elnök Lepold Antal kanonok, művészettörténész volt.
Már ezek a nevek felkeltik a mai kor értelmiségi emberének a figyelmét – de a tudományok, művészetek iránti érdeklődőkét is, megkülönböztetés nélkül -, hogy a szent király városának köveiben is rejtőző történelem felhívás az idő-ébresztésre. „Nyoma van itt minden örvénynek és kultúrformáknak” és „ez a távlat – élő valósággá válik, humusszá, művészetet és új mezőket bontó tradícióvá…” Ekként írta a társaság megalakulásának évében az akkori rendes tag, a Babits által is kedvelt Bányai Kornél modern költő, akinek egyik támogatója éppen Lepold kanonok volt. Pezsgő szellemi élet jellemezte a várost, már tizenhárom esztendővel korábban a helyi sajtónak Réthey Prikkel Marian bencés tanár, a táncművészet kutatója ezt írta: „alakítsunk irodalmi kört". Szorgalmazta a „képzőművészek, irodalmárok, hangszeres zenészek s a társadalomtudományok művelőinek összefogását”. Ő javasolta az egyesületnek Balassa Bálint nevét…
Hosszan lehetne sorolni a társaság szellemi műhelyeinek munkáját, az egyházi és világi alkotókat, akik végül is mindmáig életben tartották ezt a közösséget, még akkor is, amikor a kommunizmus miniszteri tanácsosa hatvan éve megírta a társaságot feloszlató levelét. Természetesen ahol él a szellem és a szív, az efféle elrendelések legfeljebb kényszerszünetet jelenthetnek. A diktatúra renyhülésével 1980-ban lehetővé vált, hogy ismét lábra álljon a társaság, új fejezet kezdődjék, Leel-Őssy Lóránt elnökletével. Lehetett-e másként? A korábbi tagok: Babits Mihály, Gerevich Tibor, Kontuly Béla, Herczeg Ferenc, Féja Géza, Városi István, P. Szalóczy Pelbárt, a fővédnök, Serédi Jusztinián és mások szellemi jelenléte nem nyomhatta el a vágyat, hogy Balassa Bálint küzdelmes pályája tovább éljen és hasson. Olyan egyéniségek gondoskodtak erről, mint például Horváth István, Szállási Árpád, Zolnay László, Nemeskürthy István, Csoóri Sándor, Bárdos Lajos, Hortobágyi Tibor…
A mostani esztendőtől Prokopp Mária művészettörténész- professzor tölti be a társaság elnöki tisztét, titkárnak a fiatal tanárt: Bánhidy Vajkot választották. Október 20-ára, Balassa Bálint születésnapjára nyilvános közgyűlést hirdetett a társaság a katolikus egyetem Vitéz János Karának dísztermébe. Javaslatokat kért a továbblépéshez, hiszen a város középosztályáról, a „megmentett múlt” jövő-ígéretéről van szó, az egyre inkább közönyössé váló Európában, Magyarországon. Ez a társaság is – mint az első korszakbeli – szeretne túllépni a szűk korlátokon, s mint akkor, most is soraiban tudni az Esztergomban élőket, a szűkebb-tágabb régió humanista, megújulást akaró munkálkodóit – rendes vagy tiszteletbeli tagként bármely területről, politikai hovatartozás és határ nélkül, hiszen a költő és a végvári hadnagy, Balassi Bálint sok helyen megfordult a Duna-tájon, várakban, városokban. Az elnöknő előadása (Vitéz Jánostól Balassiig), az irodalomtörténész Kőszeghy Péter „kisesszéje” a költőről a legújabb kutatások tükrében a szándék lelkét sugalmazták: legyen október 20-a a régi magyar költészet napja – Esztergomban és az országban -, hiszen a régiek elfeledése azt a hivatástudat- vesztést jelentené – főleg az új nemzedékben -, amely a szellem „halála”. E cikk szerzője azzal a kéréssel fordult a jelen lévő kari hallgatókhoz, hogy legyenek mindig élő tanúi annak a véleménynek, hogy a fiatalság nyitott a jóra, a cselekvésre. A Balassa Bálint Társaság erre is figyel, amint magyar testvéreinkre a Duna innenső és túlsó partján egyaránt.
