A tárlat a festő egész életművét áttekinti, a korai beckói tájaktól, csavargóábrázolásoktól kezdve a tátrai, alföldi, erdélyi tájképeken át az I. világháborút megrendítően ábrázoló utolsó képciklusig
Már a földszinti teremben szembesülhetünk Mednyánszky korai, hihetetlen erejű, nagyméretű tájképeivel. A Tehenek a vízben című képe mesteri kompozíciós készségről tanúskodik. Borongós folyóparti tájban tehenek egy csoportja ácsorog, kissé elmosódott, felhős falusi környezetben.
Mednyánszky tájképein fényködös vízi tájak, tükröződések, különös téli erdők jelennek meg, valahonnan lelkének lefojtott mélységeiből. A Magas-Tátra fenyvesei között, télen, aranybarna színekben bukik le a nap a horizonton. A festő életművében nagy szerepe van a „határtalan horizontoknak”. Képei a végtelen felé irányulnak. Függőleges és vízszintes, magasság és mélység dimenziójában rejtőzik a mondanivaló. „A természet szemlélete volt főfoglalkozásom legfiatalabb koromtól fogva, ez volt életem tartalma. Hidat kell építeni a véges és a végtelen között.”
Portréihoz a századforduló Budapestjén bőven talált a Duna-parti kocsmákban alkalmi munkából élő matrózokat, teherhordókat, akik ingyenes modellként szolgáltak. Az Öreg és fiatal csavargó, a Két fej, vagy a Verekedés után című képei jól mutatják a lelkileg is lepusztult, kiszolgáltatott ember lelkiállapotát. Látható a kiállításon a Shylock nevű arcképe is, amely páratlan jellemzőerővel mutatja be egy öreg zsidó arcvonásait.
Az I. világháborúban készült képei közül talán legmegrázóbb a Szerbiában című kép. Két kimerült, sebesült katona haláltusáját mutatja be a kietlen, hóval borított tájban. A teljes pusztulás és kilátástalanság képe ez. Mednyánszky hiteles tanúként számol be a nagy háború hétköznapjairól. (Önként jelentkezett a frontra haditudósítóként.)
Munkamódszerére jellemző volt, hogy állandóan rajzolt, vázlatokat készített, feljegyzésekben rögzítette a látottakat, később ezek alapján festette olajképeit.
Egész életműve tulajdonképpen tanulmányok sorozata, az emberről, a tájról, a környező világról. Festői stílusa élete során nem sokat változott. A képeket nézve nehéz megmondani, hogy melyik mikor készült. A korabeli újdonságok, a különböző stílusirányzatok nem nagyon érintették meg. Haladt a maga útján, töretlenül a saját zárt, magányos világában.
„Minden az enyém, amit el tudok képzelni, a tényleges birtokbavétel fölösleges. Időben, térben mindent átélni nem lehet, de lélekben annál többet.”
A magyar festészet nagy magányosáról azt írta Dümmerth Dezső: „A ködember mindig egyedül volt, míg élt. Megközelíthetetlen volt. S halála után sem lett megközelíthetőbb.
Köd előtte, köd utána.”
(A 121 legszebb Mednyánszky-festmény című kiállítás november 27-ig látható a Virág Judit Galériában.)
