A kiválasztás előtt

Ettől kezdve hívják kiválasztottaknak őket. Kiválasztottaknak, akik készen állnak már a közösségbe való belépésre, a beavató szentségek – a keresztség, a szentáldozás és a bérmálás – vételére, amiket majd húsvét vigíliáján szolgáltat ki számukra az egyház.

A mai, szekularizált világban élő ember Krisztushoz vezető útjának lehetőségeiről, örömeiről, nehézségeiről beszélgettünk Kató Csaba diakónussal, a szentimrevárosi katekumenek egyik felkészítőjével. A kiválasztás szertartása nagyböjt első vasárnapján következik el, de ezt megelőzően és utána is hosszú időnek kell eltelnie, hogy valaki a közösség teljes értékű tagja lehessen, s az is maradhasson – mondja a diakónus. – A hit iránt érdeklődőket már az egyház korai időszakában is a közösség segítette eljutni a szentségek vételéig. Hitismereteket oktattak, de az ősegyház katekumenátusában nem az ismeretközlésre helyezték a hangsúlyt, hanem arra, hogy a hit útján járó, a hitet tanuló ember, vagyis a katekumen eljusson a megtéréshez. Az Istentiszteleti Kongregáció 1972-ben kiadott egy dokumentumot, amely „a felnőttek, a fiatalok és az értelmük használatára eljutott gyermekek beavató szentségeiről, valamint az érvényesen megkeresztelteknek a katolikus egyház közösségébe való befogadásáról” rendelkezik.

1998-ban magyarul is megjelent a Katekézis Általános Direktóriuma, amely megfogalmazza, hogy az Evangéliumtól, a Krisztustól eltávolodott világ új evangelizációt igényel. Joseph Ratzinger bíboros, még a Hittani Kongregáció prefektusaként – II. János Pálra hivatkozva – szintén arról beszélt, hogy az újfajta lelkipásztorkodás feladata a hitből élő keresztény közösségek létrehozása, megtartása.

Az erősen közösségi jellegű új evangelizációs forma, a katekumenátus utat talált a társadalom csapdába szorult, kiábrándult tagjai felé. A kezdeti próbálkozások után egyre több plébánián alakultak katekumencsoportok. Ezekben a befogadó közösségekben készítik fel a felnőtteket, a jegyeseket a keresztségre, az első gyónásra, az áldozásra vagy a bérmálásra. Itt gyakorolhatják a napi imát, a szenvedés elfogadását, a szegények, a legkisebbek szolgálatát, az ellenség szeretetét, a krisztusi életről való tanúságtételt.

Az egyház várja a keresőket, akik a hívők segítségével lelhetnek rá a katekumen csoportokra, amelyeket inkább a városi plébániákon találhatnak meg az érdeklődők – a gyökértelenség mértéke miatt -, de falusi településeken is működnek közösségek.

Sokszínű a jelentkezők megoszlása is. Nem annyira az életkorhoz, mint inkább az életút krízisfázisaihoz kötött az Isten iránti igény feléledése. Isten áldást tud fakasztani az egzisztenciális bizonytalanságból éppúgy, mint az első komoly tragédiák jelentkezésekor felmerülő nehézségekből, vagy betegségek, halálesetek idején. Tehát a felnőtté válás küszöbén, a negyvenes évek tájékán vagy az időskor előszobájában előforduló krízisek közepette sem veszi le rólunk a kezét, erőt és reményt ad.

Azok számára, akik beleszülettek az egyházba, talán meglepő lehet, hogy Magyarországon egyre több olyan emberrel találkozunk, aki még soha nem nyitotta ki a Bibliát – idézi fel tapasztalatait Kató Csaba diakónus. – Mások, esetleg irodalom órán már hallottak róla valamit, s olyanok is vannak, akiknek csak negatív véleményük van az egyházról. Ahhoz, hogy egy felnőtt ember ebből a helyzetből indulva megtalálja a helyét, és otthonra leljen a katolikus közösségben, hosszú utat kell bejárnia. A felnőtt ember nehezen változik, alakul. Az is egyik szépsége a katekumenátusnak, hogy időt hagy az egyén formálódásához. Lehetőséget teremt, amelynek során átalakulva, új emberré válhatunk, saját életünkben valósíthatjuk meg Krisztus tanítását. Ez kemény munka mindkét fél – a segítő és a kereső – számára is. Az embernek Krisztus értékrendje szerint kell átalakítania életét, amihez megkapja az Úr kegyelmét. De ő nem veszi ki a kezünkből a munkát, hanem erőt ad hozzá.

Nagyon komoly erőfeszítés a felnőtt ember számára, hogy valóban merje végigjárni a megtérés útját. Sok konfrontációval kell szembenéznie. Egész eddigi életével, értékrendjével, kapcsolatainak korábbi alakulásával… Vagy azzal, hogy eljusson a megbocsátásra, megpróbáljon kiengesztelődni. Ezek mind komoly lépések…

Azt látjuk, hogy az Úristen kegyelme ott van velük, megérinti, segíti, támogatja őket. Nincs annál csodálatosabb, mint mikor az ember felismeri, hogy Krisztus által élete egyre szabadabbá, örömtelibbé válik. De ahhoz, hogy a szabadságra eljussunk, el kell engednünk azokat a dolgokat, amelyek megkötöttek bennünket, s ez kétségkívül fájdalmas folyamat. Azonban soha nem a fájdalomra, hanem a Krisztus által ajándékozott örömre kell gondolnunk. Jézus ugyanakkor realista is, nem kímél meg a megtérés nehézségeitől bennünket. Ahhoz, hogy szabadok legyünk az örömre, rendezni kell az életünket.

A magatartáskutatások vizsgálataiból tudjuk, a magyaroknak szép és egészséges vágyaik vannak: rendezett társadalomban, harmonikus család körében szeretnének élni. Ezért vannak keresőink -mondja Kató Csaba -, mert ezt a vágyat még nem sikerült kioltani belőlünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..