A kettős távlat ünnepe

Nem véletlen, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte egymás mellé mindenszentek és halottak napja ünnepét. Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Azé az életé, amely a természetnél is magasabb törvénynek, a Megváltónak engedelmeskedik. Korunk gondolkodása igyekszik mindent megragadni, csak hogy elrejtse a halált. Mi pedig még egy külön ünnepet is szentelünk a halottaknak, mert tudjuk, hogy a halál hozzátartozik életünkhöz, de nem végállomás. Átmenet a halhatatlanságba. Életünket egy hajszálnyival sem tudjuk megtoldani. Az örök élet ajándékát viszont csak akkor kaphatjuk meg, ha elhagytuk ezt a világot. Halottak napja a keresztény ember hitéről tanúskodik, amikor elhunyt szeretteinkért, ismerőseinkért és mindazokért imádkozunk, akiknek hitét egyedül Isten ismeri. Rendbe hozzuk a sírokat, virágokkal, koszorúkkal díszítjük, az este közeledtével pedig gyertyákat gyújtunk és imádkozunk. A kegyelet térbe és időbe zárt gondos cselekedetein túl ez az, ami megemlékezésünknek minden mécses lángjánál fénylőbb világosságot, valódi távlatot adhat. És így fohászkodunk: „az örök világosság fényeskedjék nekik”. Azzal a reménnyel fordulunk Istenhez, amelyről Jézus tanította: „Atyám akarata az, hogy mindenki, aki látja a Fiút, és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon”. Halottak napját megelőzi mindenszentek ünnepe, amikor a „küzdő egyház” a „megdicsőült egyházra” tekint. A boldogságok evangéliumát hallgatjuk ezen a napon. Egytől egyig a felebaráti szeretetről szólnak e szavak, s „úgy teljesítik ki a nyolc boldogság igéit, ahogy két ember öleli át egymást az irgalom és a szeretet szorításában, ahogy az irgalmas szamaritánus és szerencsétlen felebarátja ölelkezhetett” – írja ugyancsak Pilinszky a szentek egyességéről. Ezért ujjongva ismerem fel a másik emberben az Isten képmását, és nem engedem, hogy a tömegtájékoztatás, a törvényhozás, a médiumok világa, a közgondolkodás pusztán önmaga karikatúrájává, pusztán biológiai lénnyé alacsonyítsa. De nemcsak irgalom és szeretet, hanem jelen és örökkévalóság is összeölelkezik ezen az éjszakán. A szentekről és a halottakról való megemlékezés arra figyelmeztet, hogy célja van az életemnek, amelyet a gondviselő és engem személyesen szerető Isten jelölt ki. Ebben a távlatban gondolkodva élhetünk, beszélhetünk helyesen az emberről, és cselekedhetünk érte a hétköznapokban, felismerve, hogy Isten képmásai vagyunk. „A másik ember számomra a mennyország” – hirdette a most elhunyt Emmanuelle nővér. Erre a távlatra irányítják figyelmünket a szentek, Isten felé, aki létünk értelme, és aki mindnyájunkat létben tart. Mindenszentek és halottak napja kettős távlatot hordoz. Benne van az odaát és az idelent, amely sokkal szorosabban összetartozik, mint azt gondolnánk. Különleges, elszakíthatatlan szálak kötnek egymáshoz bennünket, megkeresztelteket. Istenben közünk van egymáshoz. Közösségben vagyunk az odaátra költözöttekkel, és az itt maradottakkal. Imádkozhatunk egymásért. Bárcsak tudnánk igazán, mélyen összetartozó emberek lenni, az odaátra költözöttekkel és a még idelent maradottakkal egyaránt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..