Az Újszövetség szerint a kereszthalál általi megváltás összekapcsolódik a húsvéti eseményekkel: Jézus, az emberré lett Isten Fia az izajási Szenvedő Szolga sorsát teljesíti be: megalázta, „kiüresítette” magát, engedelmes lett az Atyának egészen a kereszthalálig, ezért Isten felmagasztalta, és mindenek Urává tette őt, ahogy a Filippi-levél (2. fejezet) Krisztus-himnusza hirdeti. Mindig kapcsoljuk össze a keresztet és a feltámadást, e kettő együtt a húsvéti misztérium. Szent Jánosnál a kereszt nemcsak a megaláztatást, a szenvedést jelenti, hanem már a „felmagasztaltatást”, az Isten által előlegezett megdicsőülést is.
Az Emberfia a kereszten „fölemeltetett”, mint a szabadulás jele, a rézkígyó (Jn 3,14, Szám 21,4–9). János passió-elbeszélésében is érezhetően jelen van a testi szenvedés, Jézus mégis királyi méltósággal viselkedik (például Pilátus előtt), öntudatosan halad a kereszt felé, és diadallal száll fel rá, hiszen ott alapítja meg egyházát, amikor a Lelket adja (19,30), amikor oldalából vér és víz folyik ki (19,34). Most már hittel tekintünk fel „Arra, akit átszegeztek” (19,37); a Keresztrefeszített keresztje az üdvösség jele: a nagypénteki kereszt előtti hódolattal vagy a mindennapi keresztvetésekkel az üdvözítő Jézusba és a Szeretet-Istenbe vetett hitünket valljuk meg.
A keresztségben részesedtünk Krisztus halálában és feltámadásában. A felszentelt pap Krisztus meghagyásából és a Szentlélek erejében a szentmisében is a húsvéti misztériumot jeleníti meg hathatósan. A hívő a keresztségben meghalt a bűn „világának”, és ellene mondott a Gonosznak, aki kísérti, el akarja téríteni Krisztustól, de a lelki harc egész élete során tart. A Lélek erejében legyőzheti a rosszra hajló „test” kívánságait, amely cinkosa a bűnre csábító „világ”nak, és az „új ember”, a feltámadott ember életét élheti. Az egyházatyák ezt hirdetik: gratia est semen gloriae, „a kegyelmi élet már a dicsőség magva”.
