A képzelet csodálatos látványszínháza

A Magyarországon is ismert társulat hihetetlen pontossággal, teljes koncentrációval áll a színpadra. Az előadás során, legyen a műsor akár csak három-négy perces vagy akár egyórás, kaput nyitnak egy teljesen új világra.

 

Ebben az új dimenzióban a fekete sötétebb, mint a legsötétebb éjszaka. A színek élesek. A szereplők időnként szinte a semmiből jelennek meg. Az emberi testek bámulatos hajlékonysága és összhangja révén pedig bármit képesek megjeleníteni: fát, madarat, épületet, repülőgépet vagy magát a sivatagot. A fizika törvényszerűségeit semmibe véve emberek lebegnek a levegőben, tárgyak mozognak. A brit tehetségkutató műsorában egy szerelem történetét táncolták el, amely a legnagyobb internetes videomegosztón más előadásaikkal együtt megtekinthető. De látható itt az a szépséges produkciójuk is, amelyben Magyarország történetét táncolják el. A méltán világhírnevet szerzett csapat sikerét csupán egyetlen elgondolkodtató mozzanat árnyékolja be. A magyar Csillag születik című tehetségkutató műsor zsűrije hat évvel ezelőtt nem tartotta méltónak a társaságot arra, hogy a szélesebb közönség is megismerhesse…

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.