Immár súlyosan beteg Tarkovszkij személyes találkozásukról is beszámol naplójában. 1986 februárjában párizsi lakásában látta vendégül idős példaképét. „Bresson elragadó volt, nagyon kedvesen elbeszélgettünk. Megígérte, hogy még meglátogat. Eszembe jutottak zseniális filmjei. Csak azt nem tudom, melyik a legjobb közülük: a Vétlen Balthazár, a Mouchette, az Egy falusi plébános naplója vagy a Jeanne d’Arc pere. Szerintem a legjobb az Egy falusi plébános naplója. Minden magától történik a filmjeiben, aminek semmi köze a filmművészethez, s különösen nem a filmprodukciónak nevezett mozihoz. A negyvenes-ötvenes években készült filmjei mind egyformák, nincs különbség köztük. Milyen fantasztikusan szép a Jeanne d’Arc pere! Jeanne kilép a tömlöcből – totálkép –, megy, megy, egyszer csak leül egy asztalhoz, vele szemben a vizsgálóbíró pap ül. Jeanne premier plánban – a pap premier plánban, Jeanne premier plánban – a pap premier plánban, Jeanne mond valamit, és a pap is mond valamit, majd véget ér a kihallgatás, Jeanne föláll, és elmegy. Ennyi. Vége a jelenetnek. Majd egy másik ugyanilyen jelenet következik. Azután a harmadik, a negyedik. Minimális eszközhasználat, és a két egyesített szférából sohasem születik semmiféle átvitt értelem.”
Tarkovszkij A megörökített idő című kötetében is kitér Bresson életművének egyediségére: „Legfőbb elve az úgynevezett művészi kifejezésmód lerombolása volt, mégpedig abban az értelemben, hogy szerette volna megszüntetni a kép és a való élet közti határokat, vagy másképpen szólva, a reális életet akarta képszerűen és kifejezőn megjeleníteni. Semmi rendkívülit nem tesz hozzá, nem erőszakol ránk semmi önkényes és szembeötlő általánosítást. Mintha éppen Bressonról mondta volna Paul Valéry: »Csak az érheti el a tökéletességet, aki megtagad minden olyan eszközt, mely tudatos túlzáshoz vezet.« Nyilvánvalóan az élet egyszerű és szerény megfigyeléséről van szó.”
A francia „kegyelmi irodalom” egyik vezető alakja, Georges Bernanos – aki Dosztojevszkij és Tolsztoj mellett talán a legnagyobb hatással volt Bresson spirituális látásmódjának formálására – megjegyzi: „Valamit csak úgy szolgálhatunk, ha nem szolgáljuk ki.” Bresson hitvallásai, még ha témái kifejezetten vallási-egyházi jellegűek is, sohasem didaktikus üzenetek. Filmjei, történetei nem kínálnak kész megoldásokat, Bernanos vagy épp Julien Green „módszerét” követve sokszor a szenvedésen, a hiányon keresztül mutat rá az emberitől olyannyira eltérő isteni (evangéliumi) logika kiszámíthatatlanságára, a kegyelem misztériumára. Bresson érdeklődésének középpontjában is a bűnösök közösségében élő esendő ember áll. Filmjei mindannyiunkról szólnak. Ahogy Pilinszky Bernanost citálva fogalmaz: „Nincs valódi katarzis e közös kínlódás vallásos megélése (átvállalása és tehermentesítése) nélkül.” Az irodalmár Bernanos és a filmes Bresson irgalmasságszemlélete összecseng: „A bűnök, bűneink hierarchiáját megítélni – nem a mi dolgunk. Az ítélet egyedül Istené. A mi egyetlen lehetőségünk az osztozás a közös bánatban és az ingyenes kegyelemben.”
