A Katolikus Kultúra Napjai: A szó elszáll, az írás megmarad

Örömét fejezte ki, hogy a püspöki konferencia ezentúl minden évben megrendezi a kulturális napokat, ezzel is ráirányítva a figyelmet a régmúlt és a jelen egyházi művészetére, hiszen ezek a fennmaradt kincsek őrzik a kereszténység értékeit, az újabb alkotások pedig azt bizonyítják, hogy a jelenben is vannak nagyszerű alkotók, akik a különböző művészeti ágakban megmutathatják tehetségüket. Sill Aba Ferenc könyvtárigazgató azokra a kimagasló személyekre hívta fel a jelenlevők figyelmét, akiknek életműve a most megnyílt kiállításon látható, és akik az egyházmegye tagjaiként az egyetemes és magyar katolikus tudományosság és irodalom terén kimagaslót alkottak.

A második napon a székesegyházat mutattuk be idegenvezetéssel. A program nemcsak a szombathelyieket, hanem távolabbról érkezőket is vonzott. Szeptember 17-én az Egyházmegyei Múzeum és Kincstár időszaki és állandó kiállításait tekinthették meg az érdeklődők, e napon még a korábbinál is többen keresték fel a gyűjteményt, több mint kétszázan jöttek aznap. A három nap alatt összesen közel félezer látogatót fogadtak, akik közül többen jelezték: más egyházi épületeket is szívesen megtekintenének. A jövő évi program összeállításánál a szervezők figyelembe veszik kéréseiket.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.