A kamillavirág

Egyes növények gyógyhatásának ismerete egyidős az emberiség történetével. Egyiptomi papirusztekercsekre már háromezer-ötszáz évvel ezelőtt nyolcszáz, gyógynövényből készült receptet jegyeztek fel.

Melyek voltak azok a nélkülözhetetlen füvek, amelyek nem hiányozhattak a kamra polcáról? A választék alapvetően az általános, könnyebb rosszulléteket volt hivatott gyógyítani, mint az emésztési zavarok, gyomorfájás, idegesség vagy megfázás. Bonyolultabb, hosszan tartó betegségeket különböző növények meghatározott arányú keverékével kúráltak.

A kamillavirág alapvető és könnyen begyűjthető házi szer. Már népi elnevezése is utal hasznára: orvosi székfű. Az egész országban előfordul, nagyobb tömegben szikes legelőkön találni. A kamilla (Matricaria chamomilla) egyéves növény, magvainak szétszórásával szaporodik. Magassága tíz–negyven centiméter. A merev, elágazó szárak mentén sallangos levelek fejlődnek, a hajtáscsúcsokon pedig fehér szirmú, sárga fészkű virágok bomlanak. Május végétől nyár derekáig szedhetők a virágok, amikor a fészkek korongja már sárga. A kamillavirág drogja illóolajokat, glikozidákat, cseranyagot és értékes növényi savakat tartalmaz. Teaként fogyasztva enyhíti a görcsöket, serkenti az emésztést, fertőtlenít és nyugtat. Borogatásként és toroköblögetőként is használható.

Nem szükséges kert ahhoz (persze jó, ha van!), hogy saját vetésű magokból neveljünk kamillavirágot. Már február végén elvethetjük a magokat bent a lakásban – a palánták május közepén kerülhetnek ki a szabadba. A vetőföld legyen laza, hogy könnyen átengedje a vizet. A magok világosban csíráznak, ami azt jelenti, hogy a föld felületére kell vetnünk őket, és csak leheletnyi homokot szitáljunk a vetésre. A magok egy-három hét alatt bújnak ki a földből. A csírázás idején mindig nyirkosnak kell lennie a földnek.

Fotó: Lovas Katalin