Környezetünk, jövőnk biztonsága napról napra romlik: ez nem feltételezés, hanem tény. Gyakran halljuk, hogy ennek legfőbb oka az, hogy sokan vagyunk a Földön. Pedig nem ez a valódi gond. Nem a születésszabályozás a megoldás, hanem a fogyasztás szerkezetének, mennyiségének és elosztásának megváltoztatása, valamint a termelésből adódó környezeti terhek sürgős és hatásos csökkentése. Ne legyintsünk, mondván, „úgyis a pénz dönt el mindent”! Hiszen nem mindegy, hogy a pénz miként működik, mit mér, és mit jelentenek az árak, minek az értékét mutatják meg.
Köztudott, hogy a piacgazdaság egyszerű és hatékony módszert kínál a magánjavak úgynevezett kibocsátási szintjének meghatározására: ez az árrendszer. Az ár maga az információ, az árak változása pedig közvetíti a megváltozott fogyasztói preferenciákat. Az előbbiekből következően – a jóléti közgazdaságtan szerint – az úgynevezett kompetitív piac a verseny és az innováció segítségével nagyfokú hatékonysághoz vezet az erőforrások elosztásában. Ugyanakkor a sokszor elhibázott és pazarló természetierőforrás-használat rosszul működő, gátolt piacra, vagy a piac teljes hiányára utal. Az ilyen „piaci” működés által meghatározott árak nem veszik figyelembe a természeti erőforrások használata során keletkezett valódi társadalmi költségeket (amelyek például a levegő, a vizek és a talajok szennyezésével összefüggésben keletkeznek), azaz nem érzékenyek a környezeti és természeti értékek pusztulására. Az ilyen árak félrevezető információkat tartalmaznak az erőforrások állapotáról, szűkösségéről, és azok minőségromlásához, túlhasználatához, sőt akár eltűnéséhez is vezethetnek. Ez az a lényegi kérdés, amelyet át kell gondolnunk, és amin változtatnunk kell!
A megfelelő piaci működés egyik nélkülözhetetlen feltétele a szűkösségre való figyelmeztetés. A környezeti erőforrások szűkösségére vonatkozó információk azonban hiányosak, sokszor nem eléggé ismertek, vagy ha igen, akkor is figyelmen kívül hagyjuk ezeket. A piaci mechanizmusok ilyenkor rendszerint kudarcot vallanak. Ha egy gyönyörű völgy alkalmas vízi erőmű építésére, és ez az opció olcsóbb, mint egy szél- vagy geotermális erőmű megépítése, akkor a piac az olcsóbbat választja, még akkor is, ha ez visszafordíthatatlan környezeti beavatkozást jelent, és ezért rendkívül magas az előbb említett úgynevezett társadalmi költsége. Ám mivel ez utóbbi nincs „beárazva”, ezért nem számít a piacon. A környezet, teremtett világunk értékei, emberi társadalmunk életfeltételei emiatt csupán választható, „opcionális” értéket képviselnek. Azonban minél nagyobb egy közösség környezeti érzékenysége, annál korlátozottabbá válnak a választható opciók, és annál erősebb lesz, annál inkább megjelenik a piacon is számításba kerülő értékként a környezet – így a jövőnk.
Sokan képviselik azt az álláspontot, hogy jövőnk valódi megoldásának kulcsa a társadalmi rendszer értékrendjének megváltoztatásában rejlik. Azaz „csupán” az is elegendő volna, ha komolyabban vennénk az evangélium üzeneteit, az azokban megfogalmazott értékeket. Az értékek régi- új struktúrája ugyanis megváltoztatná az emberi környezetet is: az ismereteket, az intézményrendszert, a termelés és a fogyasztás szerkezetét, és természetesen azt a piaci információt is, amit a közvetítésére szolgáló eszközök – az ár, a pénz – fejeznek ki. Ugye egyszerűnek tűnik? És hitünk szerint mindez működhet is.
Az Országgyűlés honlapján is megtalálható Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács Jövőkereső című jelentése így fogalmaz: „Létező gondjaink oka tehát erkölcsi, ám a jelenlegi »megoldások« nem erre irányulnak. A bioszférakrízis tapasztalata új megvilágításba helyezte alapvető értékelveinket, s elkerülhetetlenné teszi ezek felülvizsgálatát.”
Szent II. János Pál pápa azt írja 1990-es béke világnapi üzenetében: „A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját.” Megszólalásaiban Ferenc pápa többször is visszatért ehhez a gondolathoz. Érdemes nekünk is elgondolkoznunk rajta. Áldott karácsonyt!
Nemes Csaba
