A jelzésérték szellemében

Fotó: Merényi Zita

Nemrég, a 2017–2018-as évad elején új kezdeményezésükről, a Nemzeti Filharmonikusok templomi koncertjeiről kérdeztük Hamar Zsolt zeneigazgatót. Advent és a közelgő karácsony kapcsán most többek között a Kocsis Zoltántól „megörökölt” Diótörőről, a félreértett Csajkovszkijról, az örök Bachról és a decemberben induló nagy akadémiai projektről beszélgettünk. Kiindulópontunk Csajkovszkij mesebalettjének hazai „elmaradhatatlansága” volt.

– A diótörő népszerűsége vitathatatlan, de hadd jegyezzem meg, hogy német nyelvterületen inkább Humperdinck Jancsi és Juliska című operáját játsszák decemberben. Furcsa módon gyermekkoromból
A diótörőről kevesebb emlékem van. Természetesen ismertem a művet, láttam is az Operában, de nem az ünnepekkor. Adventi, karácsonyi előadásai az aktív karmesteri időszakomhoz köthetők, már a pályám kezdetétől felkértek rá. Azóta tulajdonképpen minden évben, amit itthon töltöttem, vezényelnem kellett. A „kell” ez esetben persze kellemes kötelezettség, hiszen ezt a művet nemcsak hallgatni, hanem játszani, dirigálni is jó. Az elmúlt tíz évben nagyrészt külföldön éltem és dolgoztam, ez idő alatt nem volt lehetőségem az ünnephez kapcsolódóan vezényelni A diótörőt, ezért örülök, hogy most ismét foglalkozhatom vele.

Otthon, a családban annak idején melyek voltak az ünnep zenéi?

– Adventben és karácsonykor legtöbbször Händel Messiását hallgattuk. Amikor már én dönthettem, hogy mi szóljon, leg-
inkább Bachot választottam. A Biblia azt tanítja, hogy Isten elküldte hozzánk egyszülött Fiát. Gyermekként úgy gondoltam, Istennek valójában két fia volt; a másikat Bachnak hívták, akit azért küldött, hogy megtanítson minket muzsikálni. Nem szeretnék az olcsó bulvárosodás hibájába esni, de nemrég olvastam, hogy egy zenetudós összeszámolta, mennyi hangjegyet írt le az élete során Bach, aki kottákat is másolt, és sok mindent lejegyzett, amit másoktól hallott. Ékes példája ennek a híres d-moll toccata és fúga, amelyről már tudjuk, hogy nem az ő szerzeménye. Szóval ez az említett időmilliomos Bach-rajongó összeszámolta a leírt hangjegyeket… – és „nem jön ki”. Bach valószínűleg nem sok időt töltött javítgatással, de kapott életidejébe egyszerűen nem fér bele ennyi hang. Nem akarnék messzemenő következtetéseket levonni ebből, de olyan, mintha valaki vezette volna a kezét komponálás közben vagy titokban írt volna a pennájával. Számomra az ünnepen és azon túl is evidens Bach hallgatása, „művelése”.

Bach szerepel az évad műsorában is: a h-moll misét április 23-án a Mátyás-templomban adják majd elő. De visszatérve a decemberi programokhoz. Kocsis Zoltán egykori vállalása
A diótörőre vonatkozóan azért is fontos, mert a Csajkovszkij-balett sokszor szükségképpen zenei kompromisszumokkal, afféle táncnak alárendelt „kísérőzeneként” hangzik el az operaházakban. Mit gondol e népszerű mű minőségi, igazán zene­központú koncerttermi megszólaltatásáról?

– A diótörő kétségtelenül remekmű. És rögtön reflektálnék az iménti megjegyzésére: téves sztereotípia, hogy az operaházakban a balettek zeneileg kevésbé értékes előadások lennének. De kétségtelen, hogy van ezzel kapcsolatban egy pesti anekdota is; az egyik kiváló operaházi karmester szóvicce szerint: „Mindenkit érhet balettest.” Magam hat évet töltöttem állandó karmesterként a Zürichi Operaházban, amely a világ tíz vezető dalszínháza közé tartozik. Egy nagy tekintélyű balettigazgató, Heinz Spoerli vezette az együttest, aki ha érezte, hogy valaki picit is lekezelően áll a műfajhoz, az előadáshoz, azonnal kirakta a produkcióból. Akkor is, ha világhírű karmester volt az illető. Büszkeséggel tölt el, hogy több balettpremiert is vezényelhettem ott. De kőbe volt vésve: az adott műnek hanglemezkész pontossággal, igényességgel és teljes művészi átéléssel kellett megszólalnia. Egyezzünk meg abban, hogy ideális esetben egy jól működő színházban ügyelnek a minőségi előadásra. A Nemzeti Filharmonikusoknál feltétlenül igaz, hogy mindaz, amivel Kocsis Zoltán foglalkozott, önmagában is értékké vált. Azonnal jelezte az értéket. Gondoljunk csak az utolsó lemezfelvételére, a Kreisler-darabokra, amelyet Kelemen Barnabással vett fel. Majdnem azt mondtam, hogy a „zongorakísérőjeként”, de pontosabb, hogy Kelemen kamarapartnereként. Fritz Kreislert végképp „könnyed szerzőnek” és „könnyűzenének” tartjuk, de az előadásukból kiderül, hogy ezek kitűnő művek. Kocsis Zoltán

Csajkovszkij Diótörőjéhez is így nyúlt, jelzésértékkel, ami számunkra mérce.
Csajkovszkijt sokan és gyakran félreértik, pedig drámai és pszichológiai szempontból egyike a legszélsőségesebb és a leglehengerlőbb zeneszerzőknek. Elég csak a Mazeppára, a Pikk dámára, a Manfrédra, a Francesca da Ri­mi­ni­re vagy a „Patetikus” szimfóniára utalni…

– Mai megítélése szerintem félreértésből fakad. Valaki kitalálta, hogy könnyű, aztán eluralkodott a rossz szóbeszéd. Abszolút nem erről van szó. Csajkovszkij életműve önmagában is rendkívül kompakt, egy kőből kifaragott. Csak erőltetetten tudunk különböző korszakokat belemagyarázni. Ő mindent ugyanazzal a kiérlelt zeneszerzői gondolkodásmóddal, szerkesztésmóddal és kompozíciós technikával írt. Soha nem érzek nála semmiféle fajsúlybéli engedményt. A téves vélekedésnek
A diótörő népszerűsége adhatott hivatkozási alapot; annyi benne az ismertté vált melódia, hogy „slágerszempontok” tekintetében szinte páratlan a zenetörténetben. De ha csak a legeklatánsabb példát említem: aki a 6. szimfóniáját ismeri, tudja, hogy a halálról szebben és mélyebben aligha lehet szólni. Csajkovszkij egyetlen „bűne”, hogy túl sok jó dallamot komponált.

A Müpában a következő évben is műsorra tűzik majd A diótörőt?

– Úgy tudom, hogy jövő decemberre nem tervezik, de nem tartok attól, hogy valamilyen formában – ha egy-két év kihagyással is – ne adnánk elő. A diótörőt muszáj játszani.

A 2018-as Budapesti Tavaszi Fesztivál nemrég meghirdetett programjában feltűnt a Szent
Erzsébet legendája, amelyet Ön vezényel. Milyen gondolatokkal készül Liszt nagyszabású, nehéz, „élőben” viszonylag ritkán hallható oratóriumára?

– Ez az évad egyik kiemelkedően fontos és meghatározó feladata, azért is, mert a rangos Tavaszi Fesztivál keretében hangzik el. Nagyképűen azt gondolom, hogy gyakorló karmesterként egész jól állok Liszttel, majdnem a teljes életművét alkalmam volt több ízben is vezényelni. Két ékkő, valódi gyémánt, ami szerintem e roppant „építmény” csúcsára való: a Krisztus-oratórium és a Szent Erzsébet legendája. Az előbbit leg­alább öt alkalommal vezényeltem különböző koncertelőadásokon, a Szent Erzsébetet viszont most fogom először. Tehát számomra is új kihívás, amelynek nagyon örülök.

A közeljövő vállalásait nézve mire hívná fel még a figyelmet?

– Nem tekintenék nagyon messzire, hiszen a jelenünk is rendkívül sűrű. December 14-én Keri-Lynn Wilson karácsonyi koncertet vezényel nálunk, 17-én pedig a Nemzeti Filharmonikusok nagy hangversenyével zárjuk a Kodály-emlékévet a Müpában. Ez önmagában ünnepi alkalom számunkra, de mi – Kodály szellemében – még egy ifjúsági programmal is gazdagítottuk. Régi álmom, vesszőparipám a zenekari zenészképzés, amely illeszkedik a felsőoktatási intézmények tantervéhez, ugyan­akkor bizonyos értelemben túl is tekint azon. Régóta tanulmányozom a nemzetközi példákat, kezdeményezéseket. Németországban, ahol öt éven át fő-zeneigazgatóként dolgoztam, vezettem is egy zenekari akadémiát. Most pedig beindul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Akadémiája. Eleinte projektalapon fog működni, s első hetét az említett koncertre építjük. Jelképes üzenete is van annak, hogy Kodályhoz kötjük az induló programot. Rendkívüli feladat. Hosszú távra tervezünk, komolyan gondoljuk, és szeretnénk igazán magas szintre fejleszteni. Szívesen hivatkozom két példára: az egyik a berlini Herbert von Karajan Akadémia, amely a Berlini Filharmonikusokhoz kötődik, a másik – számomra talán még izgalmasabb – előkép a New World Symphony, amelyet Michael Tilson Thomas vezet. A kidolgozott programban – a habilitációmat is erről írtam – főleg ez utóbbi példát gondoltam tovább. Sok szempontból visszahozva valamit, ugyanis az amerikai projekt nem kis mértékben a Kodály-módszerből „lopkodott”.

A felsorolt ügyek, megbízások és koncertek mellett milyen lesz az idei karácsonya?

– Végre együtt lehet a nagyobb család. Öt éven át külföldön éltünk, az ünnepek alatt is dolgoztam, nem tudtunk hazajönni. Hosszú idő után egy itthon töltött karácsony! Van mit pótolni.