A jelhiánytól a hiánytalan teljességig

 

Légy könnyű könnyű könnyű – szív – mint az olvadt lélekharang
amely az esti háztetőket kék könnyel fröcsköli tele
mint lélek amely kínok árán cibálta el magát a testtől
s már jeges illatos szél labdáz csillagtól csillagig vele

Dsida Jenő Buzdítás könnyűségre című verse összesen négy szakaszból áll. Minden szakasz első sorát megszólítás tagolja. A megszólított az első három szakaszban a dal, az utolsó szakaszban a szív. Következik ebből, hogy míg az első három szakasz egyértelműen ars poetica jellegű, addig az utolsó szakasz ugyanolyan egyértelműen ars poeticán túli személyes jellegűvé válik. Mindez elsősorban a hangzó versre érvényes, még ha csak belső hallásunkkal érzékeljük is sorait. De mi történik akkor, ha a vers írásképét vesszük figyelembe? Mindenekelőtt azt vehetjük észre, hogy a versből az elvárható írásjelek egy része hiányzik. A szövegben egyetlen kérdőjel mellett csupán gondolatjelek találhatók, szám szerint összesen kilenc gondolatjel. Vajon véletlen-e, hogy a hiányos jelhasználatban azok a gondolatjelek a feltűnőbbek, amelyek párosával a dal és a szív szót fogják közre, s amelyek közül az első talán minden esetben kettőspontot helyettesít? Ez a virtuális kettőspont megszólítóból önmegszólítóvá teszi a verset, amelynek lírai hőse az első három szakaszban a dallal, az utolsó szakaszban pedig a szívvel kíván azonosulni. Légy dal, légy szív – biztatja önmagát a lírai hős. Az azonosulás vágyában további azonosítás lehetősége is rejlik: a dalnak szívvel való azonosítása, vagyis egyfajta átlényegülésnek a lehetősége. Az igazi átlényegülésre azonban, amely a hiánytalan teljességet jelenti, az egymagában álló gondolatjel utáni újszövetségi parafrázis utal: „mindent megnyer ki mindent elveszít”. Ennek az átlényegülésnek a jegyében válnak átjárhatóvá az időbeliség és a Dsida Jenő költészetében oly gyakran megidézett időtlenség, a transzcendencia határai.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .