Egy harmincöt éves meg egy két és fél éves ember, az apja meg a fia: Miklós és Miklóska.” Így kezdődik Kosztolányi Dezső Miklóska című novellája. Apa és fia együtt játszanak, hemperegnek a szőnyegen, körülöttük megszűnik a tér és az idő, belefeledkeznek a játék örömébe.
Lassan húszéves tanári pályám egyik legfájdalmasabb tapasztalata, hogy a mai kisiskolás gyerekek alig játszanak. Délelőtt az iskolában tanulnak, kreatív energiáikat legfeljebb a szünetekben használhatják, aminek azonban gyakran intő a következménye. Délután egyik különóráról mennek vagy viszik őket a másikra. Este, amikor végre mindenki hazaért, meg kell írniuk a leckét, majd vacsora, fürdés, alvás a megszokott rend. Ebbe a mindennapi rutinba alig fér bele a közös játék.
Pedig a gyerekeknek leginkább a játékra lenne szükségük! Az az élmény, hogy jó lenni, hogy teljes figyelemmel ott vagyunk valamiben, hogy csak az a fontos, ami éppen akkor és ott történik, pótolhatatlan tapasztalat életünk későbbi szakaszaira is.
Tanárként egyre több figyelemzavaros, magatartás-problémával, agresszióval küzdő gyerekkel találkozom. Kutatások bizonyítják, hogy a televízió és a számítógép előtt felnőtt gyerekek sokkal nyugtalanabbak, erőszakosabbak a közös játékban érlelődött társaiknál. Azok a kamaszok, akiknek a szüleikkel folytatott játékról van élményük, jobban igénylik a velük való beszélgetést, könnyebben megnyílnak társaik és tanáraik felé is. A belefeledkezés élménye elengedhetetlen feltétele az olvasásnak és minden elmélyülést igénylő munkának.
Ha az élet számunkra csak a folyamatos rohanásról, intézkedésről, programok időben tartásáról szól, elfeledkezünk a legfontosabbról: jó lenni, élvezni a létezés minden pillanatát, hálát adni a Teremtőnek, hogy vagyunk, rácsodálkozni a teremtett világ szépségeire, vagyis benne lenni abban a közös játékban, amelybe minket is meghívtak.
Nem mindegy tehát, mit adunk át gyerekeinknek. Ha leülünk közéjük, ha nem akarjuk állandóan nevelni őket, ha képesek vagyunk „csak” ott lenni, hempergőzni velük, a legtöbbet adtuk, amit lehet: megtanítottuk őket játszani.
