Pontosabban falun még köszönnek egymásnak az emberek. A fővárosban nemigen látni az utakon tempósan tekerő asszonyságokat a csomagtartóra drótozott kosárral. Itt drága sportgépek suhannak, rajtuk orrmaszkos, sportruhás emberek, mintha ide, az Erzsébet híd alá jött volna a Tour de France mezőnye. A másik féle városi az egyetemista. Kedves öreg bicajokkal zörögnek, ezek is csillognak-villognak; harminc-negyven évvel ezelőtt nagy divat volt a krómozás, mosolyognak a fiatalok a pesti szélben, szépek, szabad előttük a pálya. A harmadik csoportba az egyenes derékkal, felhajtott nadrágszárral, kimérten közlekedő hölgyek és urak tartoznak. Leginkább hivatalnokok. A negyedik, legkisebb, ám legismertebb csoport a biciklis futároké és futárimitátoroké. Egysebességes gép alattuk, felfelé fordított, vágott csövű koskormány a markukban, fék nincs, egyáltalán: semmi, általuk feleslegesnek gondolt felszerelés nincs a masinán. Van viszont szakáll vagy borosta, a bukósisak alól kisuhogtatott raszta haj, és sajátos illatfelhő lengi körül őket, amelyben a marihuána kesernyés szaga keveredik a mosdatlanság büdösével. Ők az alternatív, underground, hiperliberális laza csávók, akik mindig megmondják, mi a helyes és mi a rossz. Például fellöknek, ha az útjukat keresztezem. Na, mi van, tata, elhagytad a hajadat, röhögnek, miközben a hideg járdáról feltápászkodván a sapkámat keresem. Az ilyen esetekben – szerencsére ritkán ütközöm –, a jamaicai jellegű illetőkre nevetek: szevasztok, fiúk, Bob Marley nem szereti az ilyen beszédet, néznek rám a raszták, szemükben a butaság fekete kútja, nem tudják, kiről, miért és miért éppen nekik beszélek. Ki az a Bob Marley? – esik ki a kérdés a fővárosi divatbiciklis szájából. Remek bicajos volt, intek neki, és nézem, hogyan sodorja a füves cigarettáját, veszélyes az, mutatok a cigire, magadnak is, másnak is baja lehet belőle, összetörhetjük magunkat. Az életet egészben, nem összetörten jó élni. Néz vissza rám a raszta, lassan pislog, aztán odavágja: közöd? Azaz mi közöm van hozzá. Igazad van, mászom fel a biciklimre. Semmi. Semmi közöm hozzád. Aztán tempósan eltekerek az utamra. Falusi ember vagyok, aki még ismerte Bob Marleyt.
