Sándor István 1914-ben született Szolnokon. A szalézi rendbe 1936-ban lépett be laikus testvérként. 1940 és 1949 között nyomdászként dolgozott a rákospalotai szalézi nyomdában. Lakhelye és működésének legfőbb tere a rend újpesti székhelye, a Clarisseum, a legszegényebb családok iskolás gyermekeit befogadó fiúnevelő intézet volt. 1950 tavaszán betiltották a rendek működését, de Sándor István továbbra is találkozott a fiatalokkal, kirándulásokat, összejöveteleket szervezett, hittant tanított.
1951. február végén a hatóság tudomására jutott illegális tevékenységének egy része. 1952 júliusában társaival együtt letartóztatták, koholt vádak alapján kötél általi halálra ítélték, s az ítéletet 1953. június 8-án végrehajtották. Legnagyobb valószínűség szerint a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában hantolták el. A Sándor Istvánra kiszabott halálos ítéletet csak 1994-ben semmisítették meg.
A mártírsorsú szerzetes boldoggá avatásának egyházmegyei eljárása 2006-ban kezdődött meg, és 2007-ben fejeződött be. Ez idő alatt számos tanút hallgattak meg. Ennek folytatásaként a szentszéki eljárás 2008-ban indult meg, a bíborosi kollégium döntése pedig az idén január 15-én született meg.
(Gondolatok Sándor István boldoggá avatására – „Egy főnöke van, s ez Isten” című írásunkban)
