Xavéri Szent Ferenc áldozópap (December 3.)
Spanyolországban született 1506-ban, Párizsban tanult, és nagyra törő tervek foglalkoztatták. Ebben a lelkiállapotban szíven ütötte Urunk tanítása: „Mit használ az embernek, ha az egész világot is megnyeri, de lelkének kárát vallja?” Ekkor Loyolai Szent Ignáchoz csatlakozott. Rómában 1537-ben szentelték pappá. 1541-től tíz éven keresztül Indiában és Japánban hirdette az evangéliumot. 1552-ben halt meg a kínai Szancsán-szigeten. V. Pál pápa ötven évvel később boldoggá, majd XV. Gergely pápa 1622-ben szentté avatta. XI. Piusz pápa az egyház missziós tevékenységének védőszentjévé választotta.
Damaszkuszi Szent János áldozópap és egyháztanító (December 4.)
Damaszkuszban született a VII. század második felében, keresztény családban. Kiváló filozófus, a Jeruzsálem melletti Szent Szábbász-kolostor szerzetese lett, itt szentelték pappá. Felszentelése után egyre inkább a pátriárka tanácsadója lett, és ekkor kezdte el írói tevékenységét. Számos teológiai műve maradt fenn. A IV-V. század a nagy egyéniségek kora volt. Műveiket megőrizték, de igazi gyűjteményt nem készítettek belőlük. Ezt a feladatot végezte el János A megismerés forrása című művében. Jelentős szerepe volt az úgynevezett képrombolás-vitában. Három jeles beszéde maradt fenn a képek tiszteletéről, s ezért őt „a képtisztelet klasszikus teológusának” tekintették. Számos irodalmi tevékenysége mellett a keleti egyház jeles himnuszköltőként tartja számon. A VIII. század közepén halt meg.
