László uralkodása az István halála utáni négy évtizedes viszály után sorsdöntő volt a magyar történelemben. Kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek támadásaitól is.
Apja I. (Bajnok) Béla magyar király volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya, II. Ottó császár dédunokája. Két fivére és több leánytestvére volt. Bátyja, Géza 1074–1077 között uralkodott.
László kétszer házasodott. Első felesége, akinek nevét nem ismerjük, valószínűleg magyar főúri leány volt. Özvegységre jutva Rheinfeldi Rudolf német ellenkirály leánya, Adelhaid lett a felesége. Szinte az összes szomszédos uralkodóházzal rokonságba került, beleszámítva a két leghatalmasabbat, a görög és a német császári dinasztiát is.
1077-ben László a nép akaratából, jóllehet Salamon még életben volt, átvette az ország kormányzását. Nem koronáztatta meg magát, „mert csak békességet kívánt, hogy visszaadhassa Salamonnak az országot, és magának a hercegséget tartsa meg” – írja a krónikás. Ám a nép másképp döntött.
Nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása.
VII. Gergely és IV. Henrik küzdelmében a pápa oldalán állt. A sok háborúság váltotta ki belőle a Monte Cassinó-i apáthoz 1091-ben írt levelében a következő vallomást: „Bűnös ember vagyok, mivel nincs lehetőség a földi hatalomban sáfárkodni igen súlyos bűnök nélkül.”
Az úz, kun és besenyő betörések tapasztalatai arra bírták, hogy megerősítse a végeket. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott. Ezt a munkát az északnyugati vidékeken is ő kezdte meg, de Kálmán király fejezte be. Ők ketten építették ki a 72 vármegyéből álló rendszert.
Országunkban megújította az egyházi életet, kolostorok egész sorát alapította. Szentjobbon, a Tolna megyei Bátán és a nyitrai Koloson bencés kolostorokat létesített. Somogyváron francia bencéseknek építtetett monostort. A váci székesegyházat befejezte, és újakat épített Váradon, Gyulafehérváron. A kalocsai érseki egyházmegyét átszervezte: Bácsra helyezte át a székhelyét, ahol 1091-ben új püspökséget alapított, Szent István tiszteletére.
Más uralkodók is benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadak vezérének, ám 1095-ben elhunyt.
Kultusza a halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. „Bátor László” lett a katonák védőszentje, nevének oltalma alatt vonultak a csatába, és ez volt a csatakiáltásuk: „Szent László, segíts!”
