A hét szentje – Szent Borbála

II. Maximinus császár idejében, Kis-Ázsia Bithü­nia tartományának Nikomédia városában élt egy Dios­curos nevű, görög származású gazdag pogány úr. Nagy büszkesége volt egyetlen gyermeke, Borbála. Tudományokban jártas mesterekkel taníttatta, hogy tehetségének meg­felelő képzésben részesüljön. Amennyire szerette lányát, legalább annyira gyűlölte a keresztényeket. Ezért nagy gondot fordított arra, hogy Borbála ne találkozhasson velük, tanításukkal meg ne ismerkedhessen.
Amikor Borbála nagyobb lett, Dios­curos tornyot építtetett, nagy kényelemmel berendeztette, és gondoskodott arról, hogy míg ő távol van, a legmegfelelőbb emberek tanítsák lányát. Lakásául a tornyot jelölte ki, amely később a börtöne lett. Csak tanítóival és szolgáival érintkezhetett, a tornyot nem hagyhatta el.
Borbála azonban sokéves magányában módot talált arra, hogy a kereszténységet megismerhesse, és megkeresztelkedhessen. Keresztény hitének tanúságaként apja távollétében a torony falán a két meglévő ablak mellé egy harmadikat is vágatott a Szentháromság tiszteletére.
Apja – hosszú távollétéből hazatérve – egy előkelő pogány férfival kívánta összeházasítani lányát, amit Borbála azzal tagadott meg, hogy bevallotta: keresztény, és Jézus jegyese lett.
Dioscuros a lányát maga fejezte le. Nem sokkal később villám sújtotta agyon.
Egy jóérzésű ember gondoskodott arról, hogy Borbála méltó temetésben részesüljön. A sír hamarosan csodatévő hellyé változott.
A hiteles történeti források hiányáról árulkodnak az ellentmondó vélekedések, amelyek a hagiográfiai irodalomban Borbálával kapcsolatban olvashatók. Nem tisztázható pontosan, hogy mikor élt és szenvedett vértanúságot. A legenda különböző változatai más és más időpontokat jelölnek meg. Vértanúsága helyéül egyes források Antiochiát és Heliopoliszt is említik.
A tizennégy segítőszent közé tartozik, akiket nagy bajban, halálos szorongatottságban szoktak hívni segítségül. Leggyakrabban Alexandriai Szent Katalinnal, Margittal és Dorottyával ábrázolják együtt. Kultusza főleg abban az általános felfogásban gyökerezett, hogy tisztelői halálos baleset esetén addig életben maradnak, míg nem részesülnek az Eucharisztiában és a betegek kenetében.
Védőszentként kultusza a középkori társadalom vallási életének elválaszthatatlan része volt. Egyike volt a keresztény középkor legnépszerűbb szentjeinek. Nemcsak a hithez való hűséget, hanem a segítő szándék erényét is megtestesítette.
December 4-ét a magyar népi kalendárium mint jeles napot tartja nyilván, és a Dunántúlon, főleg Zala és Somogy megyében dologtiltó nap. Borbála napjáról különösen a göcsejiek emlékeztek meg ősidők óta.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..