Leander olyan családból származott, amely négy szentet ajándékozott az Egyháznak. Öccse Sevillai Szent Izidor volt, aki utóda lett Sevilla püspöki székében; bátyja Szent Fulgentius, aki Astigi püspöke volt, nővére pedig Florentina, aki egy női kolostor élén vált szentté.
Leander 549 előtt született Cartagenában; akkoriban kellett apjának, Severianusnak az ariánus nyugati gótok által feldúlt Cartagenából Sevillába menekülnie. Fiatalkoráról csak azt tudjuk, hogy nagyon korán bencés szerzetes lett. Alig lehet eléggé értékelni részvételét az egész nyugati gót nép megtérésében, amit a III. toledói zsinaton, 589-ben ünnepélyesen megpecsételtek. Ezen a zsinaton Leander elnökölt, és az Egyháznak egy egész nép megtérése és a szerencsétlen vallási harcok befejeződése fölötti öröme nyilvánult meg záróbeszédében: „Isten szent Egyháza, te egyedül ismered a próféták jövendöléseiből, az evangélium szavaiból és az apostolok tanúságaiból, hogy milyen édes a szeretet és milyen csodálatos az egység. Nem hirdetsz mást, mint a népek összetartozását, nem is kívánsz mást, mint a nemzetek egységét, nem vetsz mást, mint a béke és szeretet magvait. Örülj tehát az Úrban, mert kívánságod nem marad beteljesületlen. Azokat a népeket ugyanis, amelyeket oly sokáig hordtál anyai öledben sóhajtások és imádság közepette, most váratlanul az örömre szülted.”
Amikor 590-ben Nagy Szent Gergelyt pápává választották, Leander írásban üdvözölte. Az azonban, hogy Leander a pápával való levelezése során nemcsak régi barátságuk ápolását tartotta szem előtt, hanem a hispániai és a római egyház szoros egységét is, kitűnik abból a tényből, hogy vitás egyházi kérdésekben hozzá fordult döntésért. Leandernek az apostoli szék iránti hűségét Gergely nagyon megbecsülte, és 599-ben a pallium megküldésének e korban rendkívüli tiszteletnyilvánításával is jutalmazta.
A történeti források Leander életének sok részletéről sajnos hallgatnak. Még testvére, Szent Izidor is megelégszik azzal, hogy röviden bemutatja mint püspököt, teológiai írót és liturgikust. Leander azonban kétségtelenül a hispániai egyház legbefolyásosabb személyisége volt a VI. század végén.
ú
