A háború borzalmai fordulópontot jelentettek az életében, nagyban hozzájárulva lelki növekedéséhez, és ettől kezdve egyre közelebb akart kerülni Istenhez. 1917-ben, a leszerelés után rövid időre hazatért. Banja Lukában szembesült a világháború utáni politikai-szellemi változásokkal, a jugoszláv állam születésével. Bécsben, majd Párizsban folytatta egyetemi tanulmányait. Egy alkalommal ezt írta édesanyjának: „Tudnia kell, hogy az egyetemi élet Bécsben, a háború, a tanulmányaim és Lourdes teljesen meggyőztek a katolikus hit igazságáról. Ez az oka, hogy egész életem megfordult az Úr Jézus Krisztus körül. A katolikus hit az élethivatásom.”
1923-ban doktorált filozófiából, dolgozatának címe: A liturgia hatása a francia gondolkodókra. Haláláig a zágrábi érseki gimnázium tanára volt, ahol franciát tanított. Szabadidejében filozófiát és teológiát tanult, illetve egyre nagyobb szerepet vállalt a városi fiatalok lelkigondozásában. Megszervezte a horvát Actio Catholicát, amelynek a „Sasok” nevet adta. Mottója ez volt: Áldozat – Eucharisztia – Apostolkodás. Egy olyan nemzedéket kívánt nevelni, amely az egyház „frontvonalában” apostolkodik. Nemcsak a fiatalok, de a zágrábi felnőtt értelmiségiek körében is nagy hatást gyakorolt, a forrongó, változó szellemi áramlatok közepette a katolikus egyház tanítását képviselve. Mindemellett előmozdítója volt a liturgikus megújulásnak Horvátország területén.
Aktív közéleti tevékenységéhez eucharisztikus, imádságos lelki élete adta a hátteret. Meggyőződése volt, hogy a lelkek megmentésének leghatékonyabb módja, ha felajánlja szenvedéseit embertársaiért. Ivant állandóan kiújuló állkapocsgyulladás kínozta. Ez 1927-ben akuttá vált, ezért meg kellett műteni. Az operáció nem sikerült, és Ivan agyhártyagyulladást kapott, amelyből nem épült fel. 1928 tavaszán halt meg. Holmija között megtaláltak egy rövid írást, amelyet azelőtt vetett papírra, hogy bement volna a kórházba. A sírján ma ez a „búcsúzás” olvasható: „Meghalt a katolikus hit békéjében. Krisztus volt az életem, és a halál volt a nyereség. Bízom az Úr kegyelmében, és várom Jézus legszentebb Szívének teljes, egész, örökkévaló birtoklását. A boldogságot örömben és békében. Lelkem eléri a célt, amelyre teremtetett.”
