Az 1748-ban született Labre Benedek József vallásos szülei szerény birtokon gazdálkodtak, és egy rövidáru-kereskedésük is volt.
A hallgatag és jámbor Benedek tizenöt gyermekük közül a legidősebb volt. Amikor tizenkét éves lett, magához vette a nagybátyja, François Labre, a szülőfalujától mintegy húsz kilométerre levő Erin plébánosa. Benedeket az imádság és a szemlélődő élet vonzotta, a tanulás iránt nem volt érzéke, és pap sem akart lenni.
Először trappistának készült, de ezt nagybátyja és szülei egyaránt ellenezték. 1766-ban pártfogója meghalt. Ekkor másik, anyai nagybátyjára, egy szent életű papra bízták. Val-Sainte-Aldegonde karthauzi kolostorába, majd nagybátyja segítségével 1767-ben a Montreuil-sur-Mer közelében levő Neuville karthauzi kolostorába jelentkezett, de visszautasították, mivel nem találták kielégítőnek a képzettségét. Később még több kudarc érte. Sok próbálkozás után, 1769-ben a Moulins közelében levő Sept-Fonds-ban végre felvették a trappisták noviciátusába.
Néhány hónapi megnyugvás után belső bizonytalankodása olyannyira elhatalmasodott, hogy belebetegedett, ezért 1770-ben el kellett hagynia a noviciátust. Lassanként ráébredt, hogy egyéni hivatása van. Ekkortól a csavargók életét választotta, abban a meggyőződésben, hogy ez számára az üdvösség sajátos útja. Zarándokként bolyongott Európa útjain, kegyhelytől kegyhelyig. Mindig csak csekély alamizsnát fogadott el, hogy éhen ne haljon és meg ne fagyjon. Elutasított minden lehetőséget, hogy bárhol letelepedjen.
1783-ban, nagyszerdán összeesett az utcán. Egy közeli házba vitték, s ott estére meghalt. Már másnap reggel így kiáltoztak a gyerekek Róma utcáin: „Meghalt a szent!” Nagy tömeg búcsúztatta, és sírját is rengetegen felkeresték.
XVI. Benedek 2012. április 16-án, nyolcvanötödik születésnapján az egyik kedves szentjeként emlegette Labre Benedek Józsefet, és emlékeztetett zarándoklataira, amelyek a földrész minden kegyhelyére elvezették. Európai szent volt, akinek az volt a jellegzetessége, hogy semmi mást nem akart tenni, mint imádkozni és tanúságot tenni arról, ami az életben fontos, vagyis Istenről. Nem követésre buzdító példakép, inkább olyan ujj, amely a lényegesre mutat rá: életünkben elegendő Isten jelenléte, és aki megnyílik Istennek, az nem idegenedik el az emberektől. Testvérekre talál, mert Istenben lehullanak a korlátok. Csak Isten tudja felszámolni a határokat, mivel az ő szemében mindnyájan testvérek vagyunk. Az egyetlen Isten egyben az emberek testvériségét és kiengesztelődését is jelenti – hangsúlyozta a zarándok szentről szólva a pápa.
