Caterina de’ Riccit, aki egy firenzei nemesi család sarja volt, eredetileg Alessandrának (Sandrinának) hívták. Már ötéves korában elvesztette anyját; nagynénje, egy bencés kolostor apátnője nevelte fel kolostorában. A leányka korán vonzódott a szemlélődő élethez. Apját, aki férjhez akarta adni, csak nagy nehezen sikerült más belátásra bírni. Tizenkét évesen belépett a pratói domonkos nővérekhez, és felvette a Katalin nevet.
Belépése után megbetegedett, és éveken át sokat szenvedett. Jézus szenvedéséből merített erőt fájdalmai elviseléséhez, az ő korában bámulatos hősiességgel.
Már tizenkilenc évesen újoncmesternő lett, és még harmincéves kora előtt priornővé választották. Akkoriban az volt a szokás a kolostorokban, hogy előkelő hölgyeket tettek meg főnöknőnek; Katalin esetében azonban nem ez volt az egyedüli ok, ugyanis hamarosan felismerték rendkívüli jámborságát.
Különösen buzgó szeretettel merült bele Krisztus szenvedésének szemlélésébe, és amikor húszéves lett, megkezdődött rendkívüli kegyelmi adományainak időszaka. Minden héten csütörtök déltől péntek estig elragadtatásban élte át az Úr szenvedését. Kezére és lábára megkapta Krisztus sebeit, a fején a töviskorona lenyomatát, később pedig misztikus eljegyzésének gyűrűjét is.
Elképzelhetjük, mekkora feltűnést keltettek e rendkívüli események a kicsiny településen. Ezernyi jámbor ember és sok kíváncsi is vándorolt a közelebbi és távolabbi környékről a kegyelemmel felruházott Katalin lakhelyéhez. Az állandó látogatások érezhetően megzavarták a kolostori élet nyugodt rendjét. Katalin ezért állhatatosan imádkozott, és nővértársai fohászait is kérte, hogy jelenései szűnjenek meg. Imája meghallgatásra talált, és a közösség ismét nyugalomban élhetett; Katalin még több mint harminc éven át vezette példás módon.
Katalin életében minduntalan csodálatos dolgok történtek. Levelezésben állt a Rómában élő Néri Szent Fülöppel. Mindketten lelki rokonoknak érezték egymást, és szívesen találkoztak volna személyesen is, de sem Katalin nem hagyhatta el klauzúráját, sem Fülöp nem vállalkozhatott arra, hogy Pratóba utazzék. Ekkor – mint hírlik – Katalin megjelent a férfinál Rómában, és beszélgetett vele anélkül, hogy pratói kolostorát elhagyta volna; Fülöp és öt más tanú esküvel erősítette meg ezt.
Elragadtatásai nélkül is egyre nőtt Katalin híre. Fiatalok és öregek, papok – köztük bíborosok is – és világiak érkeztek hozzá, hogy legkülönbözőbb ügyeikben tanácsra és vigaszra leljenek nála.
