„Egy lélek van, nem több, s ha elveszíted, mit csinálsz?” – vallotta Pedro de San José Betancur, az első kanári-szigeteki szent. Az „Amerika Szent Ferencének” is nevezett szerzetes a Kanári-szigetek legnagyobbikán, Tenerifén született, Vilaflorban, s a terület normann hódítóinak volt leszármazottja. Sok időt töltött egy kis barlangban, amely ma a szigetre zarándokolók kedvelt helye. Egészen huszonnégy éves koráig pásztorként élt, de mikor az Amerikában élők nyomorúságos helyzetéről hallott, elhatározta, hogy elviszi nekik Krisztus örömhírét. 1649-ben indult el a közép-amerikai Guatemalába, remélve, hogy kapcsolatba léphet ottani rokonával, aki a főkormányzó titkára volt. Mikor azonban Havannába, Kubába ért, elfogyott a pénze. Dolgozni kezdett, hogy pénzt keressen, így a következő évben megérkezhetett Guatemalavárosba.
Pap szeretett volna lenni, ezért belépett a jezsuita kollégiumba, de nem győzte a tanulást, ezért hát otthagyta a közösséget, és 1655-ben csatlakozott a ferences harmadrendhez. Ettől kezdve életét a legnehezebb helyzetűek megsegítésének szentelte. 1658-ban kórházat alapított a szegényeknek, nem sokkal később pedig menedékházat építtetett az otthontalanoknak, iskolát a szegény és elhagyott gyermekeknek, valamint fogadót a városon áthaladó papoknak. Alamizsnát is gyűjtött, így biztosította a szegény papok misézését. Csengettyűvel járta a gazdagok lakta városrészeket, s bűnbánatra és adakozásra hívta az embereket. Évente egyszer összegyűjtötte a szegénynegyedek gyermekeit, hogy a Szűzanya tiszteletére elénekeljék a rózsafüzér örvendetes titkait.
Egyre többen segítették szolgálatában, így született meg a betlehemita testvérek rendje, majd pedig ennek női ága, a betlehemita nővérek kongregációja. Pedro de San José Betancur, a szegények közép-amerikai apostola negyvenegy éves korában halt meg Guatemalavárosban.
I. János Pál pápa a szentté avatáskor elmondott homíliájában a misszionárius ma is példaértékű munkájával kapcsolatban kiemelte: „Gondoljunk a gyermekekre és fiatalokra, akik szülők nélkül nevelkednek, vagy nem részesülhetnek oktatásban; a magukra hagyott nőkre; a tömegekre, akik az utcán élnek; a szervezett bűnözés, a prostitúció és a kábítószer áldozataira; a betegekre, akik magukra vannak utalva; az idősekre, akik magányban élnek.”
