A harangok nem ismernek határokat

„A harangok nem ismernek határokat” – hangzik a pályázat hívó mondata, amelyet a partnerek már a kilencvenes évek végén megfogalmaztak. Az azóta eltelt idő sok változást hozott az Ipoly mentén élő népek életében. Hozott jót, rosszat, közös kihívásokat, örömöt és bánatot egyaránt. A harangok elévülhetetlen üzenete, az itt élő emberek hite és szeretete azonban mit sem változott. Ez az a pillér, amelyre hidakat lehet építeni, s a harang nyelve a megmaradás záloga.
Mindkét településen egy-egy közösségi teret alakítottak ki, amely tükrözi a vidék gazdag kulturális örökségét, és szakrális jelképrendszerével egyetemes üzeneteket is megfogalmaz. A terényi harangláb Peter Abonyi Jurkovics-díjas szlovák építész tervei alapján épült. Formája az ószövetségi menedék, a lélekhajó alakját idézi. „Egy hajóban evezünk” – fogalmazott Jámbor László, Apátújfalu polgármestere. A harangláb tetején hármas kereszt magasodik a feltámadás Golgotájának örök szimbólumaként. Egyedülálló mű ez, hiszen nem a harang, hanem az egész harangláb mozgatásával szólaltatható meg. A többtonnás építményt a két oldalán lévő kötélzet segítségével, legalább két ember közös erőfeszítése hozhatja mozgásba. A cselekvő szeretet jelképe ez, hiszen vallástól és nemzetiségtől függetlenül csupán az együttműködő erők képesek elindítani.


A haranglábat Beer Miklós váci megyés püspök és Szabó András Nógrád megyei evangélikus esperes áldotta meg az ünnepélyes átadás alkalmával. A helyi közösségek népviseletükkel és műsorral készültek a jeles alkalomra.

Külön érdekesség, hogy az építési munkálatokat a balassagyarmati börtönben létrehozott faipari manufaktúra és a fogvatartottak munkája segítette. A harangszentelésre a börtön fogvatartottjai színielőadással készültek, amelyet a harangláb tövében elkészült új színpadon nagy sikerrel adtak elő.
Az Apátújfalun megépült testvérharanglábat Stella Leontin kanonok, plébános szentelte meg, hangsúlyozva a két patak egybeömlésénél a hidakkal szegélyezett új faluközpont szakralitását, üzeneteit. Az apát új – falui harangláb és az új közösségi tér Karaba Tamás Nógrád megyei építész és Popovics István társépítész, valamint a tervhonosítást végző Cibula József munkája. A harangláb áttört formái még hangsúlyosabbá teszik a természet eredendő szépségét, áttetsző harmóniáját. Az alkotás magán hordozza a kereszt szent jelét, formája Jákob lajtorjáját idézi, kapu az égiek felé.
Pilinszky János szavait idézve a harangszó nem más, mint „az egyedül tiszta beszéd Isten és ember, ember és minden ember között”. Szóljanak hát a harangok nem ismerve határokat, át az Ipolyon, keresztül a börtönfalakon, a Jóisten dicsőségére!

Fotó: Gránitz Miklós