A korai kereszténység ezért nem is érdeklődik külön kultikus épületek iránt, házaknál törik meg a kenyeret (ApCsel 2,46). Ezt tükrözi az is, hogy számos indoeurópai nyelvben egyazon szót használják az egyházi közösségre és a gyülekezeti helyre (church, église, Kirche, chiesa).
A régi magyar nyelvhasználatban mindez pontosan fordítva történt: az egyház szó eredetileg „gyülekezeti hely” értelemben szerepelt: erre már a XII. századból vannak nyelvemlékeink, és a szó számos helynévben mindmáig fennmaradt. Eredeti jelentése: szent hely, az üdvösség helye. Csak később lesz a keresztény közösség neve is; annak kultikus épületeit viszont egyre inkább a pogány és ószövetségi képzetekkel társítható templom (a latin templum szóból) névvel illetik, megteremtve ezzel a szakrális épület értelmezésének egy másik útját. Ez a fajta újkori magyar szóhasználat sajnos érzékeny veszteséget jelent a keresztény kultuszhely megértésében, hiszen leválasztja azt az ott egybegyűlő keresztény közösségről, s önmagában tekinti szakrálisnak. Népnyelvünk intuíciója azonban nagyon fontos. Az épület, ahol a keresztények egybegyűlnek, ahol jelen van köztük a feltámadott Krisztus: szent hely.
