A reggeli óra ellenére nagyon sokan voltak a hegyen, szinte valamennyien külföldi fiatalok. A hosszan tartó szárazság és a forró napsütés kiégette a füvet a dombokon, virágot alig láttam. Csak a legszívósabbak, a katáng, az apró szulák és egy kis sárga virág nyílt a sétányok mentén. A Verejték úton az egyik fán fekete rigó tollászkodott. Fürdött valahol, és most szorgalmasan rendezgette nedvessé vált tollait. Amikor a szárnya került sorra, egy evező a földre hullott. A madarak vedlenek, tollaikat váltják, ezt a városi utcákon is látni, ahol a házi galambok és itt-ott a dolmányos varjak elhullatott tollai hevernek. Ez a rigó valamelyik kertben találhatott fürdőhelyet, mert a hegyen sajnos nincs módjuk sem inni, sem fürödni. Néhány évtizede az egyik középső sétány mellett volt egy kerti csap, amit a kertészekkel is megbeszélve csöpögőre állítottam. Éppen csak annyi jutott a csap alatt lévő kis teknőbe, ami a párolgást ellensúlyozta. A meleg nyári hónapokban rengeteg madár, poszáták, füzikék, rigók, zöldikék, meggyvágók, cinegék jártak oda. Néha leültem egy közeli padra, és figyeltem őket. Különösen a kora reggeli órákban nem volt egy perc sem, hogy ne ivott vagy fürdött volna valaki. A csapot leszerelték, nincs madárfürdő, de így van ezzel sajnos a Margitsziget és a Népliget is. Oxfordban élő barátom mesélte nekem, hogy az angol városokban minden második kertben ott van a madárfürdő. Madaraink irigykedhetnének angol társaikra.
A kerítésen szürke légykapó ült, később két sisegő füzikét láttam, majd egy kinyúló száraz ágon újabb szürke légykapó következett. Tart a vonulás, a madarak lassan húzódnak dél felé.
Zöld küllő kiáltott, egyike azoknak a madaraknak, melyek hangját egész évben lehet hallani. A csúszdáknál rengeteg apró gyerek, és legalább annyi házi galamb. Egyikük hangosan búgva udvarolt, maga körül forogva, néha sátorozva követte az unottan sétáló tojót. Az egyik kisfiú felzavarta, erre pár méterrel odébb repült, és ott egy másik tojónak tette a szépet. Az egyik sétányon jó állapotban lévő babakocsi állt. Üres volt, és látszólag gazdátlan. Az emberek elmentek mellette, ránéztek, akadt, aki a fejét csóválta. Fent, a Citadella alatti részen, a sziklapárkányon most is ott voltak a kis fali gyíkok. Amikor közelebb értem, fürgén eltűntek egy repedésben, de alig mentem odébb, máris kidugták a fejüket, és előbújtak. Valami átvillant előttem, és eltűnt a bokrok között, talán egy vörösbegy. Két sisegő füzike keresgélt a lombok között, egyikük függögetett, egy helyben lebegve a levelek fonákjáról igyekezett felcsípni valamit. Lefelé jövet egy mókust láttam. Nem én vettem észre, egy valószínűleg német lány hangos „Eichhörnchen!” kiáltására figyeltem fel. Egyik ágról a másikra ugrott át, és talán észre sem vette, hogy lentről vagy harminc gyerek és fiatal lesi minden mozdulatát.
