A film látványvilága helyenként szórakoztató – hol ötletei, hol pedig mosolyogtató kidolgozatlansága miatt. (A kedvencem Cruise szuperhelikoptere klasszikusan XX. századi biztonsági övének fityegő vége.) Az izgalmakról a Joseph Kosinski ötleteiből és rendezésében vászonra került sztori folyamatos, váratlannak tűnő fordulatai gondoskodnak. A Feledés – melyben jócskán visszaköszönnek klasszikus űrmozik motívumai – kifejezetten újító elemekkel nem gazdagítja a filmtörténetet. Természetesnek számít, hogy elsüllyedt civilizációnk romjai közt bóklászó főhősünk New York díszleteiben emlékezik. Jacket nosztalgikus álmok, sőt retrotárgyak gyűjtésének mániája gyötri, annak ellenére, hogy teljes emlékezettörlésen esett át. Úgy fest, ez a momentum szükséges feltétele annak, hogy alkalmasak legyünk a Földtől távoli életre. (Az űrhajósok is erős nosztalgiáról és honvágyról számolnak be, ha fentről visszapillantanak kék oázisunkra.) Az emlékezet és az események akkor szabadulnak el végképp, amikor Jack találkozik egy lezuhant űrhajó gyönyörűséges túlélőjével.
A filmben Morgan Freeman és Cruise két hölgypartnerének alakítása értékelhető. Jól kigondolt, a szó valódi értelmében vett sci-firől nem beszélhetünk, az időben kicsit túlnyújtott mozi többet szeretne, mint ami sikerül neki. Ha egy kis izgalomra vágyunk, szeretnénk átmozgatni a fantáziánkat, könnyeden elfilozofálgathatunk, mi az, ami megtarthat minket embernek, s miről nem érdemes lemondani.
HG
