A kollégiumi könyvtár raktárában gyakran lapozgattuk együtt Orbán Balázsnak A Székelyföld leírása című köteteit. Zoli az ő nyomdokain akarta bebarangolni a Székelyföldet, én Bem hadjáratainak térképvonalait követve Erdélyt. Három évtizeddel később, az ezredforduló táján Balassi Bálint lengyelországi emlékezetét (fotó)dokumentálandó a valóságban is együtt tettük meg a kamieneci vártól a krakkói Potocki-palotáig tartó utat az azóta bezárt krakkói magyar főkonzulátus Mercedesén. Eszembe jutott Zoli Trabantja, amelyben a sofőr mellett bérelt helye volt az író
Mészöly Miklósnak. Amikor író-olvasó találkozóra Szekszárdra, Bécsbe vagy Kolozsvárra mentek, és ki tudja, még hová, merre… Örök utazóként szervezték a nemzet képzeletét, ahogy ezt a szellem igényes és etikus embereinek tenni illik.
Lassanként mindketten számot vethetünk azzal, mit valósítottunk meg ifjúkori álmainkból. Móser Zoltán több mint kétszáz kiállításának meghívóit, katalógusait őrizgetheti. Harmincnál több könyvet adott ki: művelődéstörténeti és művészettörténeti tanulmánykötetet, monográfiát, fotóalbumot… Az utóbbiak közül a Földnek arca él bennem legelevenebben. Anyai nagyanyámat látom a címlapján, akiről nem készült fénykép.
Egy éve dedikálta nekem az Alámerült
Atlantiszom című kötetet, amely az ugyanezen főcímen a Magyar Nemzetben megjelent írásainak és a belőlük előhívható fotóinak egy részét tartalmazza. Azokat, amelyek — egy-két kivételtől eltekintve — Erdélybe invitálnak bennünket… Vagyis Móser Zoltán ez utóbbi munkája tekinthető igényes útikalauznak, művészi fotóalbumnak, és idézetei révén olvasható úgy is, mint értékes gondolatgyűjtemény…
Mintha gazdagon illusztrált személyes naplóm lenne, úgy lapozgatom e kötetet. A XIII. század végén épült guraszádai templomot ábrázoló fényképnél hosszabban időztem. Akárcsak a valóságban nyolc évvel ezelőtt, amikor Dévára tartva a falu helységnévtáblája, mintha sorompó lett volna, hirtelen megállította a gépkocsinkat… Apósomat helyezték 1929-ben Székelykeresztúrról ide, ebbe a színromán faluba tanítani. És egy másik templom, a vízaknai református templombelső, ahol egy bolthajtás talányos életfájának stilizált lombja alatt oroszlánok strázsálnak. Hogy Móser Zoltánnak egyik legkedvesebb hőse Szent László király, azt már negyven éve tudom. László Gyula biztatására fogott abba a vándorvállalkozásba, amelynek az volt a célja, hogy lefényképezze a Kárpát-medence templomainak Szent László-freskóábrázolatait. Azóta újra és újra visszatér Gelencére, s újabban — hasonló céllal — Székely-
derzsre is.
A csíksomlyói Salvator-templomról készült a kötet egyik legbeszédesebb képe, amely — távolabbról nézve — akárha metszet volna. A kőkeresztről a Megfeszített mintha Kisjézusként nézne ránk. Fölötte a templom oromkeresztjei emelkednek az égbe… a feltámadás útjelzőiként. A kápolna tövében sírkő… Faragott fekete árnyék.
