Fotó: Merényi Zita
Thuronyi Istvánról Magyarországon két összefoglaló könyv is megjelent, 2008-ban A fény festője című interjúkötetben Bodnár Zita beszélgetett vele, a Kairosz Kiadó Miért hiszek? című sorozatában. 2010-ben pedig ugyancsak Bodnár Zita A fény kapujában címmel állított össze egy kötetet, amelyben Thuronyi István hitről, művészetről vallott gondolatait olvashatjuk, ugyancsak a Kairosz Kiadó gondozásában.
A beszélgetőkönyvből kiderül: Thuronyi István 1921. március 6-án született, egy évvel a trianoni békediktátum után, Tőkésújfalun, a mai Szlovákia területén, egy négygyermekes nemesi család harmadik gyermekeként. Születése Laetare-vasárnapra, az öröm vasárnapjára esett. Édesanyja szerint ez annak jele, hogy Isten keze mindig vezetni fogja, egész életében.
Hamar megmutatkozott festői és zenei tehetsége is, szülei kívánságára azonban először agrármérnöki diplomát szerzett. Ezután a Liszt Ferenc Zeneakadémia zeneszerzési szakán tanult, de párhuzamosan Glatz Oszkár festészeti kurzusait is látogatta. A II. világháborúban menekülni kényszerült, 1947-ben Franciaországban telepedett le, ami második hazája lett. Itt közelebbről tanulmányozta Paul Cézanne és a kubisták művészetét.
Thuronyi István életének alakulására döntően hatott, amikor 1955-ben feleségül vette Paule de Lescure-t, egy előkelő francia család kivételes lelki és szellemi adottságokkal megáldott leányát. „Feleségem nemcsak múzsám, hanem képeim első szemlélője és vezetőm is volt… Sokkal érzékenyebb, együttérzőbb, figyelmesebb, nagylelkűbb, alázatosabb, bátrabb volt, sokkal jobban tudott meghallgatni másokat, mint én… Paule-nak köszönhetően hitem új dimenziót nyert.”
A festő leírta egy istenélményét, amikor az 1960-as években, miután magához vette Krisztus testét a szentáldozásban, „valamilyen erő” ragadta meg, egészen a szívéig hatolt, átjárta teljes lényét. Heves zokogásban tört ki. „Nagyon erős érzéseket éltem át, a nagy bánat és a mély boldogság keveredését… Ma már biztosan állíthatom, hogy Isten láttatta és megéreztette velem a saját bűneimet és a világ bűneit, és ugyanakkor irgalmát és bocsánatát.”
A lelki életében végbement változás festészetét is befolyásolta. Erősen hatott rá a kubizmus és a szürrealizmus. Ezekhez igazította technikáját és tematikáját; ha valaki értetlenül állt a képei előtt, azt hozzá nem értőnek minősítette, nem adott a véleményére. Nem tulajdonított jelentőséget annak sem, amikor egy hölgy rosszul lett festményeit látva, s csak barátai és egy pohár konyak segítségével tért magához. A páli fordulatot az hozta el, amikor feleségével annak egyik unokaöccse nyíltan közölte, hogy férje festészete rossz irányba halad, „beszéljen vele”. Paule eleget tett a kérésnek, igyekezett meggyőzni férjét, határozottan, de nagy szeretettel. A kegyelem hamarosan megérkezett, és Thuronyi István fölismerte, hogy a szeretet és a művészet szorosan összefügg. „Lassan felfedeztem, hogy a szépség igazi forrása maga Isten, a Teremtő, és mint kereszténynek minden eszközzel azon kell lennem, hogy ezt a szépséget megmutassam.” Kezdett a szívére és nem az eszére hallgatni, „hagytam, hogy Isten kinyilváníthassa misztériumát a művészetemben… hagytam, hogy a szeretet megvilágíthassa az értelmemet, és a Lélek vezesse a technikámat. Az ima megelőzte a festést, és lassanként mindinkább keresztény festőnek tartottam magam.”
Ettől kezdve nem ő, nem is a festészete állt az élete középpontjában, hanem Jézus Krisztus, „aki »szebb, mint bárki az emberek fiai közül« (Zsolt 45,3) …A keresztény festő művészete tulajdonképpen Isten dicsérete a teremtésért.” Ezt fejezi ki, hogy megtérése óta mindig több és több fény jelenik meg a képein. Vallotta: Jézus nevében festeni, aki „a tökéletesség képmása és a mi Megváltónk, egyben evangelizációs cselekedet. Ez minden Istenben hívő művész hivatása, küldetése Krisztus tanújaként.”
1986-ban Thuronyi István feleségét magához szólította az Úr. Betegsége idején a művész hatalmas fájdalmat élt át, látva hitvese szenvedését, de úgy érzi, hogy a betegágya mellett töltött hónapok is Isten „különleges, megerősítő kegyelmében teltek… Paule emlékeztetett, hogy én vagyok az ő Cirenei Simonja, aki segít neki a keresztje cipelésében.”
Házasságuk harmincegy éve alatt négy gyermekük született. Özvegységének harmadik évében a művész belépett a Chemin Neuf (új út) ökumenikus orientációjú katolikus karizmatikus közösségbe. A fény kapujában című kis albumban így fogalmaz: „Fogantatásunk pillanatától kezdve Isten belemerít minket az ő végtelenül irgalmas és gyengéd szeretetébe. Ébredező tudatunk által mindannyian arra vagyunk meghíva, hogy szeressünk, és mi magunk is, akiket Isten, vagyis a Szeretet saját képére teremtett, Szeretetté legyünk. Ne csak passzív befogadóként éljük meg Isten szeretetét, hanem tudatosan lépjünk be a Szentháromság szeretet-körforgásába, s mindenkit, akivel csak utunk során találkozunk, kapcsoljunk be ebbe a boldog áramlatba.”
Thuronyi István meggyőződése volt: ha hittel és szeretettel imádkozunk, ha hagyjuk a Szentlelket magunkban működni, minden lehetségessé válik. Így válhatunk Krisztus hiteles tanújává a mindennapokban, legyünk bár művészek, vagy dolgozzunk az élet bármely területén. (Kairosz Kiadó, 2008, 2010)
