Ez nagyon szép terv volt, egészen addig, míg egyikük először valóban jelezte, hogy egy megnyilvánulásunk szerinte nem volt jogos. Emlékszem a döbbenetünkre… Kicsit megtorpantunk, de aztán büszkék voltunk rájuk, hogy komolyan vettek bennünket. Nem könnyű szembesülnünk hibáinkkal, tévedéseinkkel, rossz tulajdonságainkkal… De ha jobbá szeretnénk válni, házastársunkon kívül gyermekeink is segíthetnek, tükröt tartva nekünk, hogy igazán felnőjünk a szülői szerepre, s ne csak „felsőbbrendű helyzetünkből” diktáljunk. Fiataloknak tartottunk családóra-foglalkozást. Panaszkodtak a szüleikre, hogy nem engedik el őket addig, míg ők szeretnék, nem bíznak meg bennük eléggé. Nem értették, miért kell például éjfélre otthon lenniük. Megkérdeztük tőlük, nem gondolják-e, hogy szüleik azért féltik őket, mert fiatalon ők is csináltak néhány butaságot, és nem szeretnék, hogy gyermekeik is hibázzanak, bajba sodródjanak. S egyébként ma már sokkal veszélyesebb helyzetekbe lehet keveredni, mint régebben. A fiatalok azt hiányolták, hogy akkor ezt miért nem mondják el nekik a szüleik őszintén. Igazán megértenék. Biztattuk őket, hogy kezdeményezzenek ilyen beszélgetést. Bátorítsák szüleiket, hogy meséljenek a kamaszkorukról, az akkori szokásokról, hajdani önmagukról.
Gyakran beszélgetünk szülőkkel is. Egyikük abban kért tanácsot, hogy ha ő nem várt a szexuális kapcsolattal a házasságig, de most már másként gondolkodik erről, és gyermekének szeretné továbbadni a tisztaság erényét, hogyan lehet hiteles ebben az esetben. Arra biztattuk, hogy a múltunkról, hibáinkról is érdemes mesélni gyermekeinknek. Nem esünk a szemükben, sőt, őszinteségünkkel az elismerésüket is kivívhatjuk. A gyermek egy ideig azt hiszi, a felnőtt tökéletes. Általában nagy csalódások szokták érni, amikor rájön, hogy ez nem így van. Könnyíthetünk a helyzeten, ha megelőzzük e csalódást, és mi magunk vállaljuk gyengeségeinket, eltévelyedésünket. Nem könnyű helyzet, de hosszú távon nagyon megtérül.
és Hortobágyi Tibor,
a Családi Életre Nevelés program tanácsadói
