A felejtés emlékei
Fotó: Mészáros Ákos

 

Meseszép fiatal lányok néznek rám a XX. század elejéről. Megbarnult, sárgás fényképeken rajztanár- és festőművészjelöltek ülnek a rajzbakoknál a Mezőgazdasági Múzeum külső udvarán, 1915-ben. Hófehér ruhájuk csak úgy világít a vén falak között, kis kontyos hajviseletük, hosszú, fodros szoknyájuk letűnt idők divatjának hangulatát idézik. A fénykép az egyetem hadikórház-sorozatából való, Weinwurm Antal felvétele. De mielőtt végleg elragadna a régmúlt mákonyosan andalító, édes-bús romantikája, ideje visszatérni a jelenbe. Mégpedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termébe, ahol A felejtés emlékei – Fotó/modell 2. címmel remek kiállítást rendeztek az intézmény tanárai és növendékei. Ez már a második alkalom, amikor megismerkedhetünk az egyetem több ezer darabos grafikai és fotográfiai gyűjteményének egy kisebb válogatásával. A tárlaton bemutatott képanyag nem csekély, legalább kétszáz fotó és rajz bizonyosan látható a termekben.
Mintarajztanoda – így hívták eleinte az 1871-ben alapított mai Képzőművészeti Egyetemet, ahol nemcsak öntörvényű művészeket, hanem rajztanárokat is képeztek. Persze manapság már ennél is több mindenre vállalkozik az Andrássy úti intézmény. Az első évtizedekben Kelety Gusztáv, az iskola egykori igazgatója a Mintarajztanoda Andrássy út 71. szám alatti épületében lakott, Strobl Alajos és családja pedig az Epreskert egyik műteremházába költözött. Azóta sok minden megváltozott, manapság ez már elképzelhetetlen lenne.
Az oktatási intézmények mindig is használtak segédanyagokat. A Képzőművészeti Főiskola eleinte lapmintákat gyűjtött a hallgatók számára. Voltak sík és domború minták, és a növendékek rendelkezésére állt a könyvtár is. Fényképekkel először a Lapminták 2. című gyűjteményben találkozhatunk. Építészeti műemlékek, iparművészeti tervrajzok, szoborművek és a régi és újabb mesterek jelesebb compositioinak rézmetszetű és fényképmásolatai (nem másolás, hanem csupán tanulmányozás czéljára) – olvashatjuk a Mintarajztanoda 1878–1879-ben megjelent első évkönyvében.
Bármilyen meglepő, a főiskolán a mestertanárok közül legkorábban Székely Bertalan kezdett fotográfiákkal foglalkozni. Az 1863-ban Münchenből hazaköltözött fiatal festő rengeteg illusztrációt készített hazai és külföldi lapok számára, és ezekhez kiindulásként fotókat is felhasznált. Székely az 1870-es években – a portré- és tájképfestés mellett – a mozgásábrázolás felé fordult. Sokat foglalkozott nemcsak az ember, hanem a ló mozgásával is. Kapcsolatba lépett Eadweard Muybridge-dzsel, aki Angliában egy sokkamerás expozícióval addig soha nem látott módon rögzítette a ló lépésről lépésre való haladását, vágtáját. Székely megkapta Muybridge-től a fényképeket, és az azokon látottakat beépítette a tananyagába. Több méter magas és széles papírlapokra ragasztotta fel a ló mozgását ábrázoló képeket, kiegészítve őket a tanulmányi célra készített saját ceruzarajzaival, és ezek felhasználásával tanította a növendékeket.
A Barcsay Terem kiállítása nagyjából két csoportra osztható: az egyik Lotz Károly rajzait és a róluk készített fotóreprodukciókat mutatja be, a másik pedig a nagy magyar szobrász és tanár, Strobl Alajos epreskerti műtermét és családját. Nemcsak ő volt művész, hanem a felesége Kratochwill Alojzia is, aki rengeteget fényképezett, s e sztereoképeket Napszobroknak nevezte. Mindent lefotózott, amit érdekesnek talált: utazásokat, nyaralást, műtermet, látogatókat, karácsonyt és márványbányákat.
Alajos testvérei közül nővére, Strobl Zsófia festőművész volt, Marianne Strobl pedig szenvedélyes fényképész. A kiállításon rengeteg antik fotóeredeti és digitálisan felnagyított képben gyönyörködhetünk.
Lotz Károlyt nem kell bemutatni a magyar közönségnek. Nem sokan lehetnek, akik ne ismernék az Operaház általa készített kör alakú mennyezetképét vagy a Nemzeti Múzeum falképeit. Bravúros komponáló képességéhez nem férhet kétség, gazdag fantáziája révén csak úgy ontotta a mitológiai alakokat, a csodaszépen megfestett drapériákat. Amikor fiatal, pályakezdő művész volt, neki is jól jött egy Európa-szerte ismert nagy tekintély megtámogató levele, érdemes elolvasni: Úgy hiszem, hogy Magyarország valamennyi művésze közül nem találhattak volna olyanokat, akik művészi készségüknél, valamint tehetségüknél fogva ezt a feladatot oly jól tudnák megoldani, mint Than és Lotz urak, akik nyolcvannál több tanítványom közül tehetségük, az igaz iránti lelkesedésük és fáradhatatlan munkásságuk által tündöklően kiváltak. A kompozíciók, melyeket fényképekben láttam, e nézetemben még jobban megerősítettek, és én azt hiszem, hogy babéraik legszebb leveleihez tartozik az, hogy ilyen művészeket választhattak. Teljes szívemből óhajtván, hogy a dolog mielőbb valóra váljon, tiszteletem kifejezése mellett maradok igaz híve, C. Rahl professzor. Bécs, 1863. április 28-án. A levél, amelyet a Pester Lloyd közölt 1864-ben, jelentősen hozzájárulhatott Lotz első nagyobb szabású megbízásához, a Vigadó falképeinek elkészítéséhez.
A Barcsay Terem tárlatán legalább negyven eredeti Lotz-rajzot nézhetünk meg, amelyeket a mester élő modellek után készített. Ezek az aktvázlatrajzok, tanulmányok jól beazonosíthatók a különböző helyekre festett freskóin, falképein. Peternák Miklós, az egyetem tanszékvezetője tanulmányában azt írja, hogy a gyűjteményben található kétszáz eredeti Lotz-aktvázlat nagy részét társítani lehet a kész falfestményekkel. A mester rendszeresen készített aktmodell-tanulmányokat, s egy-egy megbízás alkalmával a rajzokat végiglapozva választhatott közülük – persze újat is rajzolhatott –, majd, ha szükséges volt, a kívánt allegóriának megfelelő öltözékkel és attribútumokkal látta el az alakokat.
Ha a kiállításon továbbmegyünk a régi Műcsarnok egyelőre még erősen kopott folyosóján, a félemeleten találjuk a legnagyobb termet. Itt láthatjuk azokat a fényképeket, amelyek az egyetemnek az első világháború idején hadikórházzá alakított műtermeiről készültek. Döbbenetes látványt nyújtanak azok a felvételek is, amelyek az epreskerti kálvária előtt álldogáló katonákat, sebesülteket ábrázolják. Akkoriban az egész iskola hadikórházzá alakult át. A kiállított képeken láthatjuk a békeidőben műteremként használt tágas helyiségeket, amelyekben 1914-től kórházi ágyak sorakoztak. A hadikórház-sorozat egyik felvételén sok kisgyerek áll az epreskerti udvaron: A hadba vonultak szegény gyermekeinek tömege várakozik a dr. Hirsch Albertné bárónő által egész éven át adományozott mindennapi ingyenebéd kiosztására a Bajza utcai epreskerti művésztelepen, 1914–15. Wein­wurm­ Antal felvétele.
Nagyon érdekes az 1870-es évek sokat foglalkoztatott szobrászművésze, Huszár Adolf műterme, amelyet Morelli Gusztáv, a korszak híres fametszője, a főiskola tanára és fotográfusa fényképezett le, majd készített róla fametszetet. Huszár mintázta a Duna-parti Petőfi-szobrot, amelynek gipszmintája műhelyének fő látványossága.
A szobrász műterme ekkor még nem a Bajza utcai épületben volt, hanem a városligeti körhintapavilonból alakítottak ki számára ideiglenes helyet.
Huszár Adolf maga is gyűjtő volt: az egyetem fotógyűjteményében több mint négyszáz korai fénykép található, amely neki köszönhető. A képek egy részét utazásai során vásárolta. Újsághírek számoltak be arról, hogy Huszár legalább két nagyobb utat tett az 1870-es években: Egy évet utazással töltött Német- és Olaszországban, hol a műemlékek remekein folytatá tanulmányait. 1874 végén érkezett Budapestre, hogy hozzá fogjon az Eötvös-emlék nagy mintájához. (Vasárnapi Újság, 1878. december 15.)
A Barcsay Terem nem tartozik a leglátogatottabb galériák közé, hiszen senki sem gondolná, hogy a feketére kopott régi Műcsarnok épülete nemcsak az egyetemnek és a Bábszínháznak ad otthont, hanem egy kiállítóteremnek is. Érdemes ellátogatni az Andrássy út 69.-be. Aki veszi a fáradságot, igazi kulturális kincsekre találhat itt.
(A kiállítás megtekinthető a Barcsay Teremben, március 25-ig.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..